Atlétika
Krizsán Xénia

Túl a tűzkeresztségen (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2018.06.07 Frissítve: 2018.06.07 Tenisz

Nagy Adrienn keményen küzdött első junior Grand Slam-tornáján.

Érvényesült az egyes ranglista szerinti papírforma a junior Roland Garros leány párosküzdelmeinek első fordulójában. Nagy Adrienn (50.) és szlovák partnere, Lenka Stara (47.) kétszettes vereséget szenvedett a korosztályos ranglistán 21., illetve 30. helyen rangsorolt Bilokin, Gyema ukrán kettőstől.

A mérkőzés képe alapján azonban egyáltalán nem volt eleve elrendeltetett a találkozó kimenetele. Sőt. Az MTK Budapest 17 éves játékosa és Lenka Stara mindkét szettben vezetett, az elsőben már 5:2-re is, a másodikban pedig nem kevesebb, mint négy szettlabdát hagytak ki 5:4-es állásnál. Végül egy óra 23 perc alatt, kiélezett csatában maradt alul a magyar-szlovák kettős.

Megnyert meccs volt, nagyon sajnálom, hogy így alakult – mondta a mérkőzést követően Nagy Tamás, Adrienn edző-édesapja. – A fontos pillanatokban kicsit visszavettek a lányok, nem pörögtek száz százalékon. Sokszor nagyon szép dolgokat csináltak, de az összesen öt kihagyott szettlabda végül megbosszulta magát. Adrinak keményebben kellett volna ütnie a kereszteket és határozottabban belépni a labdákra. Egyébként játékával vasárnap és ma is elégedett voltam. Az egyesben kicsit jobban. Most az a feladata, hogy elhiggye, itt a helye a világ legjobbjai között. Agresszívan le kell tolnia az ellenfeleit a pályáról. Aki meginog, annak ezen a szinten azonnal vége. Kegyetlen dolog, de ez az igazság. A tűzkeresztség, vagyis élete első junior Grand Slam-szereplése szakmai szempontból jól sikerült, szerintem Wimbledonban még jobb lesz.

A párizsi kaland mind egyesben, mind pedig párosban hamar véget ért, Adrienn nem tudott mérkőzést nyerni a legendás francia teniszstadionban. Édesanyja, Csurgó Virág jóslata azonban, úgy tűnik, nagyon is helytálló volt. Az egykori kiváló játékos szintén 17 évesen és ugyancsak a francia fővárosban vehetett részt élete első junior Grand Slam tornáján. Akkor számára hatalmas lökést adott az, hogy a legjobbak között edzhetett és versenyezhetett néhány napon keresztül. Ugyanezt a kirobbanó élményt kívánta most lányának is. Nagy Tamás szerint, Adrienn is kiugróan jól edzett az elmúlt két napban, agresszivitásban, ütésgyorsaságban még soha nem látta ilyen jól teljesíteni. S bár szerinte a párosmérkőzésen már nem tudta ugyanezt a színvonalat hozni, most éppen az a feladat, hogy éles meccshelyzetekben is képes legyen a párizsi edzésekhez hasonlóan pörögni.

– Engem is feldobott a környezet, a hangulat, sajnálom, hogy az eredményben ez most még nem jött ki – értékelte mérkőzését Adrienn. Öt-kettőig szerintem kifejezetten jól játszottam, Lenka két kettőshibája nagyon rosszkor jött, ekkor többet vállaltam, s én is rontottam egy labdát. De összességében nem remegtem meg a fontos pillanatokban, aminek nagyon örülök. Csodálatos élményekkel térek haza Párizsból.

A tűzkeresztség Nagy Adrienn esetében azt jelenti, minden ott folytatódik, ahol a keddi mérkőzése után befejeződött. Szerdán már utazik is haza, folytatja az edzéseket, majd a hódmezővásárhelyi 60 ezer dollár összdíjazású felnőtt versenyen lép pályára. Szinte pontosan egy hónap múlva, július 7-én rajtol az újabb korosztályos Grand Slam viadal, ezúttal Wimbledonban. Adrien jelenlegi, juniorok közötti 50. helyével ott is jó eséllyel pályázik a főtáblára, a selejtezős indulási joga pedig már most biztos.

– Soha életemben nem játszottam még füvön, úgyhogy nagy kihívás lesz számomra Wimbledon. Mivel gyorsabb, mint a salak, a játékstílusomnak jobban megfelel, de majd meglátjuk. Én mindenesetre alig várom már az újabb Grand Slam-próbát.

Francia nyílt teniszbajnokság, junior leány páros, első forduló
Margarita Bilokin, Viktoria Gyema (ukrán)−Nagy Adrienn, Lenka Stara (szlovák) 7:5, 7:6 (6:3).

Forrás: utanpotlassport.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!