Atlétika
Nagy Marcell

Tornát nyert a 2008-as és a 2009-es csapatunk is

Publikálva: 2016.12.04 Frissítve: 2016.12.04 Labdarúgás

A kicsik rendben vannak.

Újabb első hely – MTK Budapest 2008

Ezúttal a Főnix-kupát hódítottuk el, méghozzá veretlenül! Az 5+1-es létszámban játszott sűrű mezőnyben, rövid mérkőzéseken nem mindig mutatkozik meg a tudáskülönbség eredményben, ezért fontosnak tartottuk az ellenfél lerohanását, a presszió alkalmazását. Volt olyan meccs, hogy már az első 3 percben 10 kapura lövésnél tartottunk, de akadt olyan is, hogy csak a labdáért folyó harccal telt el a játékidő. Utóbbiból születtek a döntetlenek, előbbiből pedig az ellenfelektől is kijáró elismerés.
Gratulálunk az egész keretnek, hiszen az ezüstérmet az edzőtársakból álló MFS csapat szerezte meg, szintén nem érdemtelenül!
Járvás Zsolti ezúttal is gólkirály lett, a torna válogatottjába pedig Orosz Geri, Zubor Ádi és Konkoly Patyi került be. Dicséretet érdemel továbbá Kis Milán, a kapunk őrzője, Vancsura Vendi csupaszív játéka, Galba Zsombi tanári megoldásai és Varga Marci, a cselkirály!

MTK Budapest 2008 – Haladás VSE 2-0 Gólszerző: Járvás Zsolt, Zubor Ádám
MTK Budapest 2008 – UFC Nagykanizsa 0-0
MTK Budapest 2008 – Bp. Honvéd 1-1 Gólszerző: Varga Márton
MTK Budapest 2008 – Gödöllő 5-1 Gólszerző: Zubor Ádám (2), Galba Zsombor (2), Varga Márton
MTK Budapest 2008 – BVSC 3-0 Gólszerző: Konkoly Patrik, Varga Márton, Járvás Zsolt
hármas döntő:
MTK Budapest 2008 – Dunakanyar Régió 6-0 Gólszerző: Konkoly Patrik (2), Járvás Zsolt (2), Vancsura Vendel, Zubor Ádám
MTK Budapest 2008 – Mészöly Focisuli 4-1 Gólszerző: Járvás Zsolt (2), Zubor Ádám, Varga Márton


Top 1 – MTK Budapest 2009

A számszerű eredményért, az akaraterőért és a két nap során leadott hihetetlen mennyiségű energiáért is járt volna egy-egy aranyérem 2009-es MTK keretünknek a debreceni nemzetközi tornán nyújtott teljesítményért. Játékosaink az első nap továbbjutása után minden erőtartalékot hatékonyan mozgósítva, kapott gól nélkül, abszolút megérdemelten nyerték meg a tornát. Aranyérmünk értékét növeli, hogy a kétnapos programot egyetlen cserével abszolválta a társaság, ennek ellenére fizikailag és mentálisan is voltak még tartalékaink. Le a kalappal! 

Összeállítás: Deák/Turbucz - Zsitnai - Märcz, Doroszlay, Balogh – Érsek

csoportmérkőzések:
MTK Budapest 2009 – DVSC DLA 1-1 Gólszerző: Märcz Dominik 
MTK Budapest 2009 – Nyíradony 4-0 Gólszerző: Turbucz Gábor (3), Érsek Patrik
MTK Budapest 2009 – Olasz Focisuli „fekete” 4-0 Gólszerző: Érsek Patrik (3), Balogh Bálint
MTK Budapest 2009 – Ungvár „A” 1-2 Gólszerző: Doroszlay Botond
középdöntő:
MTK Budapest 2009 – Bozsik Akadémia Nyíregyháza 3-0 Gólszerző: Balogh Bálint, Érsek Patrik, Doroszlay Botond
MTK Budapest 2009 – DVSC DLA 1-0 Gólszerző: Balogh Bálint
döntő:
MTK Budapest 2009 – Ungvár „A” 2-0 Gólszerző: Balogh Bálint (2)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!