Atlétika
Jankovics Dániel

Tornagyőztesek a lányok

Publikálva: 2019.01.13 Frissítve: 2019.01.14 Labdarúgás női

Büntetőkkel győztünk a döntőben.

Női labdarúgócsapatunk 2017 után újra megnyerte a Jet-Sol Liga teremlabdarúgó-tornáját. A lányok szombaton, a csoportküzdelmek során a lehetséges 12 pontból 10-et gyűjtöttek be, hiszen az MLÉ-t kétszer, a Haladást egyszer győzték le, míg a Szent Mihály ellen 2-2-es döntetlent játszottak.

A vasárnapi napot a Szent Mihály elleni 2-1-es győzelemmel kezdtük, majd 3-0-ra kikaptunk a Haladástól, azonban így is bekerültünk az elődöntőbe. A négy között az Astra elleni 1-0-ás diadalnak köszönhetően bejutottunk a fináléba.

A döntőben ismét a Haladással mérkőztünk meg: hiába alakítottunk ki több helyzetet, mint ellenfelünk, a rendes játékidőben nem sikerült gólt szerezni, jöhetett a büntetőpárbaj.

A Haladás három heteséből Varga Luca kettőt is remek mozdulattal hárított, így 2-1-re megnyertük a találkozót, ezzel pedig a tornát is.

A teljes mérkőzés ITT tekinthető meg, ITT pedig az eredményhirdetés.

Tornagyőztesek a lányok

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!