Kézilabda
Fekete Bozsana

Taroltunk a Magyar Kupán (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2018.10.15 Frissítve: 2018.10.15 Ritmikus gimnasztika

Pigniczki Fanni nyerte meg a versenyt.

Pigniczki Fanni nyerte meg a ritmikus gimnasztikázók 2018. évi Magyar Kupa versenyét a felnőttek között. Az MTK Budapest tornásznője klubtársait, Juhász Annát, Váray Mírát, illetve Kis Alexandrát előzte meg.

Az idei Európa-bajnokságon a 16. helyen végző Pigniczki Fanni a karika és labda szerenkénti versenyében is első lett, buzogánnyal Váray Míra, szalaggal Juhász Anna bizonyult a legjobbnak. A felnőtt egyéni versenyen az összes érem MTK-s versenyzők nyakába került.

– Az egész versenyről elmondható, hogy nagyon jó hangulat uralkodott, hiszen a hosszú nyári szünet után ez volt az első olyan hazai viadal, amelyen mindenki megmutathatta magát a szakmának. Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy a felnőtt válogatott keretének összetétele nem változik, tehát a négy lány alkotta, Pigniczki Fanni, Juhász Anna, Váray Míra, Kis Alexandra összeállítású egyéni válogatott jövőre is domináns marad – értékelt a Magyar Tornaszövetség hivatalos honlapjának Deutsch-Lazsányi Erika, az MRGSZ technikai bizottságának elnöke, klubunk szakosztályelnöke.

Ritmikus gimnasztika Magyar Kupa, egyéni összetett:
1. Pigniczki Fanni (MTK Budapest) 71.275 pont
2. Juhász Anna (MTK Budapest) 71.075 pont
3. Váray Míra (MTK Budapest) 69.600 pont
4. Kis Alexandra (MTK Budapest) 65.250 pont
5. Juhász Emma (KTC Vuelta SE) 48.575 pont
6. Maros-Szabó Réka (Limes Szabadidős SE) 48.550 pont

Az első hat helyezett kvalifikálta magát a mesterfokú bajnokságra.

Karika:
1. Pigniczki Fanni (MTK Budapest) 19.100 pont
2. Juhász Anna (MTK Budapest) 18.800 pont
3. Váray Míra (MTK Budapest) 18.600 pont

Labda:
1. Pigniczki Fanni (MTK Budapest) 19.400 pont
2. Váray Míra (MTK Budapest) 18.600 pont
3. Juhász Anna (MTK Budapest) 18.375 pont

Buzogány:
1. Váray Míra (MTK Budapest) 18.300 pont
2. Juhász Anna (MTK Budapest) 17.850 pont
3. Kis Alexandra (MTK Budapest) 17.700 pont

Szalag:
1. Juhász Anna (MTK Budapest) 16.050 pont
2. Pigniczki Fanni (MTK Budapest) 15.525 pont
3. Borda Korinna (MTK Budapest) 15.000 pont

Forrás: nemzetisport.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!