Atlétika
Szabó Beatrix

Tanulságos hétvége

Publikálva: 2017.01.31 Frissítve: 2017.01.30 Labdarúgás

Az MTK Budapest legfiatalabbjai vegyesen zárták a hétvégi megmérettetéseket.

Az MTK Budapest 2010-es születésű együttese a gödöllői Sátor -kupán lépett pályára a hétvégén, az egy évvel idősebbek mezőnyében. Bár az eredmények nem feltétlenül úgy alakultak, ahogy a kék-fehérek remélték, mégis örömteli, hogy az Orji – Lakakisz, Érsek – Völgyi (Dénes, Molnár, Pernyész, Sárdi) összeállítású csapat egy pillanatra sem rettent meg a nagyobbaktól, bátor, intenzív játékkal rukkolt elő.

MTK Budapest – Dunakanyar Régió 1-3 Gólszerző: Lakakisz Parisz
MTK Budapest – DAFC-RTE 1-2 G.: Lakakisz Parisz
MTK Budapest – Vasas Kubala Akadémia 0-3
MTK Budapest – Gödöllő II. 0-1

A jövő heti Mészöly-kupára készülő 2007-esek egészen a döntőig meneteltek, annak ellenére is, hogy nem volt kapusuk (Bíró Barnabás kéztörés miatt nem tudott segíteni társainak). A Henn – Varga D. – Ottucsák, Zubor – Sándor (Porkoláb, Földes) összeállítású együttes a nehezebbik ágról jutott a fináléba, három ki-ki meccset is sikerrel abszolvált. A kék-fehérek végül testvércsapatukkal, a Mészöly Focisulival döntőztek, és szenvedtek 1-0-ás vereséget. Jár a taps Ottucsák Györgynek, akit a torna legjobb játékosának választottak.

Csoportkör:
MTK Budapest – REAC 9-0 Gólszerző: Sándor Balázs (3), Földes Marcell (3), Ottucsák György (3)
MTK Budapest – Kelen SC 2-1 G.: Ottucsák György (2)
MTK Budapest – Videoton 1-1 G.: Sándor Balázs
MTK Budapest – Liver FC Budaörs 2-1 G.: Sándor Balázs, Zubor Ádám
Döntő:
MTK Budapest – MFS 0-1

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!