Kézilabda
Poczetnyik Luca

Talpra kell állni

Publikálva: 2016.10.02 Frissítve: 2016.10.02 Kosárlabda női

Egy év másodosztályú kitérő után, ismét a női kosárlabda NB I-ben játszhatott tétmérkőzést az MTK Budapest. A szezon nyitányán, Győrben, vereséggel kezdett Czigler László együttese.

Az MTK Budapest női kosárlabda- szakosztálya Győrben, a tavalyi NB I-es bajnokság ezüstérmesénél kezdte meg  a 2016/2017-es szezont. A másodosztály múlt évi bajnoka számára nem bizonyult könnyű erőpróbának a vasárnapi idegenbeli találka, a kék-fehér kosarasok vereséggel kezdték az új idényt.

Az első negyedben rögtön érződött a második vonalból feljutó csapat és az előző élvonalbeli szezon második helyezettje közti különbség. A Koch Dóra, Zsovár Orsolya, Jankó Flóra, Semsei Barbara, Turóczi Nikolett kezdő ötös 0-8-as szériával kezdett, amelyet – az időközben beállt – Horváth Zsuzsa hárompontosa tudott megtörni. A pazar hazai rajt – a pontatlan vendég támadójátékkal, ami 11 százalékos mezőnymutatót eredményezett – egészen 21-8-as első negyedig repítette a győrieket.

A tizenhárompontos különbség után éppen ugyanennyivel nőtt a differencia a második negyedben. A sorozatos külső próbálkozásokat, helyenként center poszton, Turóczi Niki és Horváth Zsuzsa tudta megfűszerezni, de a padról is érkeztek a csapatot életben tartó pontok Szabó Bettinától. Győri oldalon a kőkemény védekezés volt a mérkőzés kulcsa, agresszív védőmunkájuk eredménye lett a számos MTK-tól érkező kinti dobás, összesen 23 hárompontos kísérlete adódott a kékmezes vendégeknek.

Félidei tetemetes hátrányából ébredezett Czigler László csapata, ám a két szlovák, valamint két amerikai légióssal felálló Győr előnye behozhatatlannak tűnt. Az MTK egyik legjobbja ekkor éppen az a Koch Dóra lett, aki egykori klubja ellen kezdőként játszhatott, a második félidőben pedig új együttesének tempóján is tudott emelni. A megnyert harmadik negyed volt a vasárnap este legszebb tíz perce kék-fehér szempontból. A záró negyedben a zöldek mestere, Völgyi Péter és Czigler László is lehetőséget adott fiatalabb játékosaiknak.

Józanító lehet ez a korai pofon, hogy ez már valóban az élvonal. Dobáshatékonyságon (51,7% – 35,6% mezőnymutató) és a játék fizikális jellegén (43 - 25 lepattanók) is látszik az MTK Budapest lemaradása. Ugyanakkor a keret erényei is kirajzolódnak folyamatosan, amelyekre mindenképpen kell építeni a jövő hétvégi Vasas elleni fővárosi rangadón.

CMB Cargo UNI Győr - MTK Budapest 76-50 (21-8, 23-10, 13-17, 19-15)

Legjobb dobók:

CMB Cargo UNI Győr: Hruscakova 18 Palenikova 10/3 Török 9/3 Varga 8 Szabó P. 7

MTK Budapest: Koch 12/6 Horváth 10/6 Turóczi 8 Szabó B 8/3 Zsovár 6/3

A csapatok részletes statisztikái ITT érhetők el.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!