Atlétika
Jankovics Dániel

Szurkolói szemmel, most egy kicsit másképpen

Publikálva: 2016.04.24 Frissítve: 2016.04.24 Labdarúgás

A Videoton FC elleni találkozónk előtt is megkértük egyik szurkolónkat, ossza meg velünk gondolatait. Kalocsai László - ki ne ismerné őt - írását olvashatják.

Csépe Laci barátommal egész napos fociprogramra indultunk. Agárdon kezdtünk, mivel az U17-es és az U16-os csapatunk is rangadót játszott a felcsútiak, hasonló korosztályú csapataival. Kellemes, tavaszi idóben és jó hangulatban indult a napunk, és reménykedtünk abban, hogy a szép idő és a kiváló hangulatunk kitart egészen estig. Az vasútállomástól gyalog mentünk a pályára, színpompás gyümölcs és gesztenyefák között. Gyönyörű út vezet a kastélyig, majd onnan már csak pár lépés és ott voltunk a Sándor Károly Labdarúgó Akadémia focipályáinál.

Az edzők összeállítással és külön kis paddal fogadtak minket, de ez már megszokott az utóbbi időben. Az U17-esek kezdtek, és nagyszerű mérkőzésen, hatalmas küzdelemben, végül 2-1-re nyertek. Ezzel a fiúk továbbra is az első helyen állnak, hat pont előnnyel a Honvéd előtt, igaz ők egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

Ezután következett az U16-os csapatok mérkőzése. A küzdelem itt még csak fokozódott, de védőink álmosan kezdtek, és a kilencedik percben már 2-0-ra vezettek a felcsútiak, ezután meghajtották a fiúk a meccset, és a 23. percben már 2-2 volt az állás. A második félidő 62. percében megszereztük a vezetést, de három perc múlva egyenlített az ellenfél, majd a 73. percben védőink hibái után már megint a felcsútiak vezettek, de hat perc múlva egyenlítettünk. Remek mérkőzés volt, kiválóan szórakoztunk.

Ezután még játszottak Agárdon az U15-ös és az U14-es együtteseink is, de ezt már nem tudtuk megvárni, mert indultunk a vonathoz, mellyel Baracskáig utaztunk, ahonnan fél óra várakozás után, busz indult tovább Felcsútra. Ott játszott NB I-es mérkőzésen Teodoru Vaszilisz csapata, de arra, hogy mi történt már nem emlékszem, mert a kellemetlen emlékeket mindig gyorsan elfelejtem. Remélem, a Vasas ellen jól fejezzük be a bajnokságot, és az eredménytől függetlenül, halálomig mindig hű maradok az MTK Budapesthez.

Hajrá MTK!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!