Tenisz
Piros Zsombor

Szurkolói szemmel a Pápa elleni meccsről

Publikálva: 2015.04.05 Frissítve: 2015.04.05 Labdarúgás

Kísérletképpen megkértük egyik törzsszurkolónkat, hogy a Ferencváros - MTK Budapest Örökrangadó alatt fogalmazza meg gondolatait, érzéseit, és az írás megjelent honlapunkon. A fogadtatás kedvező volt, így a Pápa elleni, hazai mérkőzés előtt is kiválasztottunk valakit, akinek írását gyakorlatilag változatlan formában közöljük.

„Meccs előtt attól tartottam, hogy a két vereség után a fiúk idegesek lesznek. Az aggodalmam azonban szinte azonnal elmúlt, mert a csapat az első perctől kezdve támadólag lépett fel, higgadtan és szépen játszott. Ez megnyilvánult több gólhelyzetben is, és Kanta 11-ese után már biztos voltam a többgólos győzelemben.
A második félidőben is végig dominált a csapat és, ha nem Szűcs Lajos állt volna a Pápa kapujában, a győzelem még nagyobb arányú lett volna. Nem mindenki játszott kiemelkedően, de mindenki küzdött, harcolt, igazi CSAPAT voltunk.
A szurkoló már csak olyan, hogy időnként bírál, türelmetlen az edzővel szemben is, mégis szeretném hangsúlyosan kijelenteni, hogy az, amit eddig elértünk egyértelműen dicséri Garami mester munkáját.

Ezen a mérkőzésen megítélésem szerint, Csiki és Vass Ádám teljesített kiemelkedően és nagy örömmel tölt el a fiatal Baki robbanásszerű fejlődése, de elismerés illeti valamennyi játékosunkat.

Ha a következő három mérkőzésen hozzuk a kilenc pontot – amire reális esély van –, akkor szinte már biztosra vehető a dobogós helyezés, ami nagy valószínűséggel nemzetközi kupában való indulást jelent. Ott viszont, csak akkor van esélyünk eredményesen venni legalább két-három fordulót, ha a jelenlegi gárdát – mely erőn felül teljesít – jelentősen megerősítik a csapat tulajdonosai.

Kelemen és Kálnoki-Kis kizárása az első csapat keretéből azt eredményezte, hogy a bajnokság végéig a körmünket kell lerágni azért, hogy a védelemből nehogy megsérüljön, vagy eltiltásra kerüljön valaki. Érthetetlen a szurkolók számára, hogy a szerződésük lejártáig miért nem lehet játszatni őket, miért jobb a csapat meggyengítése. Tudjuk, hogy ilyen más egyesületekben is előfordul, de ez a labdarúgásban tipikus magyar hozzáállás.

Befejezésül, még egy dologról teszek említést, aminek remélem nincs semmiféle igazságtartalma: néhány szurkoló arról beszélt, hogy mivel a Bozsik Stadionban is hamarosan elkezdődik a felújítás, azt hallották, hogy a következő bajnokságban a hazai meccseket Felcsúton fogja játszani a csapat. Ez azt jelentené, hogy egy-egy mérkőzést jó esetben is maximum 80-100 MTK szurkoló előtt játszaná.”

Kósa György

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!