Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Szurkolói ankét (GALÉRIA)

Publikálva: 2015.07.15 Frissítve: 2015.07.26 Labdarúgás

A Hotel Best Western Hungária különtermében tartotta szurkolói ankétját az MTK Budapest. A Baráti Kör a klubigazgatót, a vezetőedzőt és a csapatkapitányt hívta meg.

Mintegy félszázan jöttek el a tájékoztatóra, melynek elején, Domonyai László, klubigazgató vázolta az MTK Budapest jelenlegi helyzetét. Beszélt a távozott és érkezett játékosokról, a kicserélődött szakmai stábról. Meleg hangon tett említést a szakmai igazgatóról, Garami Józsefről, aki maga döntött úgy, hogy egy sorral hátrább lép.

Domonyai elmondta, hogy az NB I-es és az NB III-as keret negyven játékosból áll. Az állomány nem gyengébb a tavalyinál, sőt. Kiemelte, hogy a nyári eleji időszakban, és azóta is, a klub mindent megtett azért, hogy a felkészülés sikeres legyen. Méltatta az ausztriai edzőtáborozást, illetve a Lantos Mihály Sporttelepen végzett felújítási munkálatok eredményességét.

László Csaba, vezetőedző arról beszélt, hogy nehéz örökséget vesz át, mert a szurkolók rajongásig szerették Garami Józsefet, akivel a csapat a dobogón végzett a 2014/15-ös bajnokságban. Jelezte, hogy az ő mentalitása némileg eltér Józsi bácsiétól. Talán vehemensebb lesz a mérkőzéseken, de a megengedett kereteken belül marad.

Olyan jövőképet vázolt fel, melyben – bár tréfásan jelezte, hogy ő mindig bajnokságot szeretne nyerni – az első évben az 1-6. hely szerepel célként. A későbbi időszakban pedig abban gondolkodik, hogy olyan edzője szeretne lenni az MTK Budapestnek, akire a szurkolók büszkék lehetnek, akiről úgy beszélnek, hogy a klub „aranykorszakában” dirigálta a labdarúgókat.

Kanta József, csapatkapitány az első mondatában leszögezte, hogy jövőre úgy szeretne részt venni az ankéton, hogy a csapat sikerrel vette az Európa-liga első fordulóját, ahol ő viselte a karszalagot. Szurkolói kérdésre nem zárta ki, hogy a kupasorozat, akár a Bajnokok Ligája is lehet, de ezt összekacsintás előzte meg... Megtudtuk, hogy a csapat motivált és felsorakozott az új szakmai stáb mögé.

A folytatásban először a szurkolók – korábban e-mailben – feltett kérdéseire válaszoltak a klub képviselői. Ezt követően a helyszínen is érdeklődhettek a megjelent drukkerek.

Az MTK Budapest szimpatizánsai azt kérték a klubtól, hogy az első OTP Bank Liga mérkőzést előzze meg gyászszünet, és mindenki emlékezzen a 63 évesen elhunyt Tordasi Ildikóra, aki az MTK színeiben nyert olimpiai bajnoki címet, 1976-ben, Montreálban.

Az ankét este fél kilenc előtt néhány perccel ért véget, tehát szűk két és fél órán át tartott.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!