Ritmikus gimnasztika
Pigniczki Fanni

Szorgalom és intelligencia

Publikálva: 2017.12.04 Frissítve: 2017.12.04 Vívás – tőr/párbajtőr

Bartkó Leventével beszélgettünk sérüléséről, céljairól, illetve civil életéről.

Bartkó Levente, az MTK Budapest versenyzője második helyen zárta az évet a serdülő párbajtőrözők országos ranglistáján, és ebből az alkalomból a Magyar Vívószövetség – a Sport XXI. Program keretében – felszerelés-utalvánnyal ismerte el egész éves munkáját. A kisebb sérüléssel bajlódó vívót, a Szőcs Bertalanról elnevezett vívóteremben kerestük fel.

– Hogy van a lábad?

– Még a múlt héten összeütköztem egy sráccal tesiórán, és megzúzódott a térdem. Szerencsétlen dolog volt, de most már jobban vagyok, a jövő heti junior országos bajnokságra teljesen felépülök.

– Ezek szerint már teljes értékű edzésmunkát végzel?

– Igen, a hét elején még könnyített edzéseket végeztem, de csütörtökön már teljes erőbedobással tudtam vívni. Remélem, jövő héten is így lesz.

– Menjünk vissza kicsit az időben! Mikor és kinek hatására kezdtél el vívni?

– Kiskoromban karatéztam, és miután abbahagytam, találtunk egy szórólapot, hogy indul az MTK Budapest  vívószakosztálya. Gondoltuk, kipróbáljuk, és azóta is itt vagyunk.

Mik az erősségeid a páston, és mi az, amiben még mindenképpen fejlődni szeretnél?

– Eleinte két évig tőröztem, ami nagyon jó alapot adott a párbajtőrhöz, nagy előnyt jelent a védekezésben. Fejben is erős vagyok, igaz, néha talán túl sokat stresszelek: tudom, milyen akciót kellene indítani, de nem mindig merem bevállalni.

– Mi lesz a következő megmérettetés, amire készülsz?

– Jövő hétvégén rendezik az junior országos bajnokságot a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban, egyéni és csapatverseny lesz, most ez lebeg a szemünk előtt.

– Milyen eredménnyel lennél elégedett?

A juniorversenyeken eddig nem szerepeltem túl jól, de épp a legutóbbin be tudtam jutni a legjobb 16 közé. Ez eddig a legjobb eredményem, és szeretnék most is eljutni idáig.

– Mit érdemes tudni a civil Bartkó Leventéről?

– A Szent István Gimnáziumba járok itt, a XIV. kerületben. Elég erős suli, nem is mindig könnyű összeegyeztetni a sporttal, de azért többnyire sikerül: az általános iskolában végig kitűnő tanuló voltam, és egyelőre itt is így állok. Szabadidőmben – bár nincs sok – szeretek számítógépezni, néha kell a kikapcsolódás.

Levente edzője, Bakodi Róbert sem fukarkodott a dicséretekkel, mikor az ifjú párbajtőrözőről kérdeztük:

– Levente az, akitől sose hallani, hogy ez a baj, vagy az a baj, nem keresi a kibúvókat, mindig kihozza magából a maximumot. Emellett nagyon magas játékintelligenciája van, értelmes gyerek, jól látja belülről az asszókat. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!