Kézilabda
Török Lilly

Szezonváró – Szergej Pacaj

Publikálva: 2017.07.29 Frissítve: 2017.07.28 Labdarúgás

Az MTK Budapest pályaedzőjével beszélgettünk a közelgő szezonról.

Feczkó Tamás első számú segítője elmondta, remekül sikerült a felkészülés, mert kiválóan dolgoztak játékosaink.

– Az első hét nagyon nehéz volt, mert rendkívül sokan voltunk. Utána könnyebb lett a dolgunk, és a munkát, amit elterveztünk, azt a fiúk becsületesen elvégezték. Az egyetlen probléma az, hogy pillanatnyilag nagyon sok a sérültünk.

A szakember megerősítette azt, amit a játékosoktól is hallottunk, hogy csak a feljutás jár mindenkinek a fejében a klubnál.

– Másra nem is gondolunk, de nem lesz egyszerű. Erős az NB II, így minden mérkőzés nehéz lesz, de az összes találkozón a győzelemre fogunk törekedni, hogy jövőre már az NB I-ben szerepelhessünk.

Zárásként Szergej Pacaj elmondta, kikre nem számíthatunk az első bajnoki találkozókon.

– Kanta Józsi a jövő héten kezd el a csapattól külön dolgozni, így ő nem játszhat az első meccseken, plusz Baki Ákos is kiesett pár hétre. Kulcsjátékosok van szó, és ugyan nehéz őket pótolni, vannak olyan kvalitású labdarúgóink, akik helyettesíthetik őket, sőt, bizonyíthatják, hogy helyük van a kezdőcsapatban. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!