Atlétika
Nemes Rita

Szeretne maradandót alkotni Tokióban (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2020.07.20 Frissítve: 2020.07.19 Atlétika

Országos csúcstartó többpróbázónk, Krizsán Xénia a Nemzeti Sportnak nyilatkozott.

Xéni két számban is elindult az MTK Budapest július 4-i felkészülési versenyén – 100 gáton 13.84 másodperccel másodikként ért célba, magasugrásban pedig másodszorra átvitte a 175 centit, de egyikkel sem volt elégedett.

A magasugrás szezonkezdésnek még nem is lenne olyan rossz, a gátat viszont csak félig bírtam, érzésre pedig egyik sem volt jó – mondta Krizsán Xénia, akinek két és fél éven át voltak problémái az ülőgumójával, amiben a legrosszabb nem is az volt, hogy hátráltatta a gátfutásnál és a súlylökésnél, hanem hogy az orvosok sem tudták megmondani, mitől alakult ki, és mikor gyógyul meg.

Egy évig alig, aztán fél évig nagyon fájt, különösen nyújtásnál, gátülésnél éreztem, ami ugyanaz a mozdulat, mint amikor nyújtott lábbal repülök a gát fölött – fogalmazott klubunk 27 éves atlétája. – Muszáj volt kezdeni vele valamit, ezért az idei fedettpályás szezon után, február végén úgy döntöttünk az edzőmmel, Szabó Dezsővel, hogy két hónapig teljesen szüneteltetjük a gátfutást és a súlylökést, és csodák csodája, rendbe jött!

Xéni újra egészséges, a hosszabb alapozás miatt fizikailag még előre is lépett a karanténidőszak alatt. Egyedül a motivációját kellett megtalálni, hiszen a világversenyek és külföldi viadalok törlése idején ő is elbizonytalanodott. És mivel neki már megvan az olimpiai szintje hétpróbában, a tokiói játékokig gyakorlatilag mindenhol tét nélkül állhat rajthoz.

Akkoriban egyik nap el voltam keseredve, a másik nap újra felpörgettem magam, de végül megtaláltam az új céljaimat – tette hozzá. – A fő versenyem a jövő hétvégi összetett országos bajnokság lesz, és persze ott van az olimpia. Hiába van szintem, az csak annyit jelent, hogy indulhatok Tokióban, de keményen kell edzeni, hogy jól is szerepeljek. Márpedig ott nagyon meg szeretném mutatni, mit tudok. Az is motivál, hogy követem a riválisaimat, és látom, ők mennyire keményen készülnek.

Egyesületünk sportolója rajthoz áll az augusztus 8–9-i egyéni országos bajnokságon is, bár még nem tudja, mely versenyszámokban – valószínűleg azokban, amelyekről úgy érzi edzőjével, hogy gyengébben mennek neki. Aztán ott van még a szeptember eleji magyar csapatbajnoki döntő, s rá egy hétre a budapesti Szuperliga-döntő. Eddig ennyi a biztos, mint ahogy az is, hogy az idei versenyszezon zsúfoltabb lesz, mint szokott, ugyanis a szokásos öt hónapos időszakot két és fél hónap alatt kell megoldaniuk.

Forrás: nemzetisport.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!