Keresés

Szerényi Gréta is kék-fehérben folytatja!

Publikálva: 2018.07.11 Frissítve: 2018.07.10 Röplabda

Az Újpest ifjú centerével erősítettünk.

Szerényi Gréta, az UTÉ-ból érkező, mindössze 19 éves center is klubunkat erősíti a következő szezonban. Érdekesség, hogy Gréta párja labdarúgócsapatunk kiválósága, Gera Dániel. A nyíregyházi születésű játékos elismerte, Dani is igyekezett rábírni, hogy az MTK Budapestet válassza.

Tetszett a Virágék által felvázolt terv, hogy fiatal, magyar játékosokkal képzelik el a jövőt – mesélte Gréti. – Gábort amúgy is jó edzőnek tartom, tudom, hogy sokat fejlődhetek mellette.

A 19 éves centerrel beszélgetve az is kiderült, pontosan tisztában van erősségeivel, illetve a fejlesztendő területekkel is.

Erősségemnek az emelkedésemet és a blokkmunkámat mondanám, előbbivel kompenzálom, hogy nem vagyok túl magas – vélekedett Gréti. – Az UTÉ-nél négyes ütőként számítottak rám, ezáltal sokat fejlődtem mezőnyben, de azért még van mit tanulnom ezen a téren.

Tóth Gábor is nagyon örült az ifjú center érkezésének. 

Gréti rendkívüli tehetség – szögezte le Gábor. – A Nyíregyháza utánpótlásában nevelkedett, de pályára léphetett a nemzetközi kupaszereplő felnőtt csapatban is. Innen Újpestre vezetett az útja, ahol remek szezont zárt a juniorokkal. Megérett rá, hogy mostantól rendszeresen az NB I-ben bizonyítson.

(Fotó: TSH Fotó)

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!