Kézilabda
Szőke Szonja

Szép győzelem Nyíregyházán

Publikálva: 2017.04.26 Frissítve: 2017.04.25

Lépéselőnyben a rájátszásban.

Nyíregyháza Blue Sharks – MTK Törökbálint 61-67 (17-18, 11-16, 15-18, 18-15)

Az alapszakaszt a keleti csoport harmadik helyén záró Nyíregyháza elleni párharc első mérkőzésével folytatta szereplését csapatunk a bajnoki rájátszásban, az 5-8. helyért.

Nehezen lendültek játékba a küzdő felek, négy perc után még csak 3-3-at mutatott a Continental Aréna (korábban Bujtosi sportcsarnok) eredményjelzője. A folytatásban lábra kaptak a vendégek, a végig remekül játszó Jakab Péter és Horváth Kristóf vezetésével elhúztak ellenfelüktől: amikor Baross Kristóf hét perc játék után értékesítette Jakab gólpasszát, 5-14-re alakult az állás. Utána viszont többször is hibáztak a fővárosiak, miközben a hazaiak a mindenhonnan betaláló Nagy Krisztián és az amerikai center, Emani Michael Gant pontjaival a játékrész végére egy pontra felzárkóztak (17-18).

A második negyedet az MTK Törökbálint kezdte jobban, Szabó Tibor szép megmozdulásokkal szórakoztatta a nagyérdeműt (18-24). A mérkőzés hullámzására jellemző, hogy öt perccel később viszont már a Nyíregyháza vezetett (28-27). Az első félidő zárása aztán az MTK Törökbálintnak sikerült jobban, egy 0-7-es periódus után 28-34-es állásnál vonulhattak pihenőre a csapatok.

Bihari Máté két kosara jelentette a harmadik negyed első pontjait, így először alakult ki kétszámjegyű különbség (28-38). Ez tovább is nőtt, négy perccel a játékrész vége előtt, Horváth találata után 12 ponttal vezettek a vendégek (34-46). Sajnos ezt egy újabb rövidzárlat követte, és szinte pillanatok alatt 3 pontra feljöttek a hazaiak (43-46). A jól játszó Máriás Gergő, majd Jakab és Szabó kosaraival viszont végül a törökbálintiak zárták jól a negyedet, és 9 pontos előnyt könyvelhettek el (43-52).

Az utolsó játékrészben Máriás dobta az első kosarat, így kilenc perccel a mérkőzés vége előtt megnyugtatónak tűnt a vendégek előnye (43-54). A nagyszerűen küzdő Mohay Péter fontos kosarával lépéselőnyünk maradt, de Czura válaszolt. A fellelkesült hazai közönséget Jakab hűtötte le kis időre, amikor labdaszerzését követően, két perccel a meccs vége előtt, újra lélegzetvételnyi előnyhöz juttatta övéit (56-60). Csakhogy ezúttal az MTK adta el a labdát, és megint csak két pont volt a különbség. Mindkét csapat sokat hibázott, sorra maradtak kihasználatlanul a lehetőségek. Alig fél perccel a lefújás előtt Bihari küzdőszelleme egy 2+1-es akciót eredményezett, és ezzel óriási lépést tettek a győzelem felé (58-63). De a hazaiak nem adták fel, és Czura a sarokból bevert egy triplát. Az idő rövidsége miatt szabálytalankodni kényszerült a Nyíregyháza, és Jakab feltette a teljesítményére a koronát: mindkét büntetőjét értékesítette, amivel gyakorlatilag végképp eldőlt a mérkőzés.

Sok-sok hibával tarkított találkozót láthattunk, amiből a jobban küzdő csapat, az MTK Törökbálint került ki győztesen. Ezzel a két győzelemig tartó párharcban lépéselőnyhöz jutottak a kék-fehérek, folytatás Törökbálinton.

Szarvas Gábor: – Megérdemelten nyertünk, még úgy is, hogy a végjátékra magunkra húztuk a hazaiakat. Kulcsjátékosaink teljesítménye mellett szeretném kiemelni Baross Kristóf védőmunkáját – amivel kifogástalanul semlegesítette az ellenfél amerikai centerét –, és Máriás Gergely komplex játékát. Büszke vagyok a csapatunkra, mert motiváltságban és győzni akarásban is magasan a Nyíregyháza fölé nőttek.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!