Atlétika
Moravcsik Angéla

Szényi Péter ezüst-, a csapat bronzérmes

Publikálva: 2019.04.29 Frissítve: 2019.04.29 Vívás – tőr/párbajtőr

Lambert Regina 8., női csapatunk 6. helyen végzett a Magyar Kupán.

A férfiaknál az utolsó előtti, a nőknél az utolsó válogató versenyt rendezték a júniusi, düsseldorfi Európa-bajnokság, illetve a júliusi budapesti világbajnokság előtt. Ennek megfelelően a tét, no meg a mezőny is nagy volt, ugyanis a viadal egyben beszámított az U23-as európai körversenybe. 

A férfiaknál ezúttal az – korábbiakkal ellentétben – idősebb korosztály remekelt, legalábbis a döntőt a 31 éves Peterdi András, illetve a 32 esztendős Szényi Péter vívta. A két korábbi válogatott meccsén előbbi diadalmaskodott 15:13-ra. A két bronzérmes a junior Koch Máté, illetve Berta Dániel lett. 

Eredmények. Férfi párbajtőr Magyar Kupa, egyben U23-as európai körverseny, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 152 induló. Végeredmény: 1. Peterdi András (Honvéd, edző: László István), 2. Szényi Péter (MTK Budapest), 3. Koch Máté (Vasas) és Berta Dániel (Honvéd), 5. Rédli András (Honvéd), 6. Nagy Dávid (Vasas), 7. Fenyvesi Csaba (Vasas), 8. Ujvári András (Honvéd). A döntőben:Peterdi-Szényi 15-13.

A vasárnapi csapatversenyen a férfi csapatunk (Bartkó Levente,  Csiszér Ferenc, Stubnya Márton és Szényi Péter) bronzérmet szerzett. A női 6. lett.

Női párbajtőr Magyar Kupa, egyben U23-as európai körverseny, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 132 induló. Végeredmény: 1. Kun Anna (edző: Plásztán Attila), 2. Angeline Favre (svájci), 3. Irina Ohotnyikova (orosz) és Kardos Edina (Vasas), 5. Budai Dorina (Honvéd), 6. Csonka Valéria (Vasas), 7. Büki Lili (Tata), 8. Lambert Regina (MTK Budapest). A döntőben: Kun-Favre 15-10.

Női párbajtőrcsapat Magyar Kupa, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 9 induló. Végeredmény: 1. Honvéd (Budai Dorina, Fekete Laura, Muhari Eszter, Szombath Barbara, edzők: Budai István, Dancsházy-Nagy Tamás, Kőrösi László, László István), 2. AVA Békéscsaba, 3. Békessy Debrecen, 4. Fless, 5. Vasas 2, 6. MTK Budapest), 7. Érd, 8. Belváros. A döntőben: Honvéd-AVA 45-31.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!