Keresés

Szén-monoxid-mérgezés az egyik utánpótlás jégkorongmérkőzésen

Publikálva: 2015.01.04 Frissítve: 2015.01.04 Jégkorong

Szombaton játszották a pesterzsébeti jégcsarnokban az MTK–KMH, U14-es hoki meccset.

A pesterzsébeti sportlétesítmény üzemeltetői a mérkőzés közben váratlanul szellőztetni kezdtek. A csarnok egyik dolgozója szerint ennek az volt az oka, hogy a találkozó második harmadára, a létesítményben a szénmonoxid koncentrációja meghaladta a kiürítési szintet. Erről az üzemeltetők, a csarnok bérbeadói a csapatokat nem tájékoztatták.

Sajtótudósítások és a rendelkezésünkre álló információk szerint az MTK és a KMH játékosai, edzői közül jónéhányan a mérkőzés végére rosszul lettek, közülük tíz MTK játékost, a két edzőt, valamint az ellenfél összes sportolóját, és a mérkőzés játékvezetőit is kórházba kellett szállítani szén-monoxid-mérgezés, vagy annak gyanúja miatt.

Az MTK edzőjétől kapott tájékoztatás szerint időközben mindenkit hazaengedtek a kórházból.

A találkozó után a helyszínre érkezett a Katasztrófavédelem, a Tűzoltóság és a Mentők, akik bezárták a létesítményt.

A sajtóban újabb hírek jelentek meg a szomorú esettel kapcsolatban (index.hu, jegkorongblog.hu). A Magyar Testgyakorlók Köre ügyvezetése, a jégkorongszakosztály vezetőitől kapott tájékoztatás alapján, valamint a sajtóban megjelent további információk ellenőrzését követően megteszi a szükséges jogi lépéseket a tömeges szén-monoxid-mérgezést okozók felelősségének megállapítása érdekében, valamint azért, hogy a jövőben hasonló eset ne fordulhasson elő. 

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!