Atlétika
Jankovics Dániel

Székely Zsolt évértékelése

Publikálva: 2017.06.21 Frissítve: 2017.06.21 Sándor Károly Akadémia

Az U16-osok vezetőedzője az összes korosztályra kitért.

– Egyedül az U16-os korosztály együttese végzett idén dobogós helyen, igaz, ők megnyerték a bajnokságot. Csalódott vagy a szereplés miatt, vagy büszke a legfiatalabbakra?

– Nyilván büszke vagyok az U16-os bajnoki címre, főleg az előzményeket tekintve. Tavaly ez a korosztály nyolcadik volt, és amikor idén nyolccsapatosra szűkítették a bajnokságot, akkor ez azért nem volt annyira bíztató. Ráadásul a 7. forduló után kieső helyen álltunk, így pláne hatalmas dolog a bajnoki cím. Ehhez kellett, hogy három fiatalabb játékos stabil csapattaggá váljon, és a többiek teljesítménye is sokat javuljon – vélekedett a szakember. 

– A másik két csapatunk szereplése csak annyiban csalódás, hogy az U19 egy győzelemmel, míg az U17 egy ponttal maradt le a dobogóról, amire inkább a bosszantó a helyes jelző. Csalódás nem volt, hiszen mindennek megvolt az oka. 

– Mekkora jelentősége van a tizennégy mérkőzéses veretlenségi sorozatnak?

– Igazság szerint 15 meccses volt a veretlenségi sorozat, én is elszámoltam. Hát ekkora a jelentősége. Másrészről fontos, hiszen kellett a bajnoki címhez, és nyilván nagy önbizalmat kölcsönzött a csapatnak a továbbiakban is.

– Különösen az U19 szereplése volt meglepetés. Mi volt a probléma ennél a korosztálynál?

– Meglepetés csak az előzetesen elvártakhoz képest volt. Év közben sok minden változott.  Szerintem ne nevezzük problémának, hogy tizennégy U19-es korú játékosunk már a felnőtt csapatainkban (NB I., NB III.) játszott, csak akkor, ha ezzel riválisainkat akarjuk megtéveszteni.

– Mennyire fontosak egyáltalán az eredmények ezekben a korosztályokban?

– Az edzők és a játékosok is minden meccset meg akarnak nyerni. Ebből a szempontból lényegesek. Ami ennél sokkal fontosabb, az a játékosok egyéni fejlődése. Lehet ezt szépíteni, hogy mi mindent a játékosért teszünk, de nekünk az az önző érdekünk, hogy ők fejlődjenek. Így U19-ben idén például nagyon háttérbe szorult az eredményesség, amit az MLSZ is elismert azzal a döntésével, hogy az U19-es bajnokságban nincs kieső, hiszen itt már a játékosok felnőtt csapatba való beépítése a cél. U17-ben és U16-ban is a játékosok fejlődése az elsődleges szempont, de talán U16-ban volt idén a legkönnyebb eredményt elérni – mondta az edző.

16 év alatt 18 bajnoki címet nyertünk 10 ezüstérmet, 5 bronzérmet, és összesen hatszor fordult elő, hogy valamelyik csapatunk nem végzett a dobogón. A mi eredményeink viszont nem ezek, hanem a 17 „A” válogatott, a 174 utánpótlás válogatott, a 64 játékos, aki az MTK felnőtt csapatában bemutatkozott, a 40, aki más NB I-es csapatban mutatkozott be, a másik 60, aki az NB II-ben helytállt, és az a 41 aki kipróbálhatta magát külföldön is. És ez akkor is igaz, ha ezt a statisztikát én hamisítottam. A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia – ha most picit félretesszük az amúgy fontos emberi oldalát a képzésünknek – játékosgyár, amelynek a végterméke nem a bajnoki cím, hanem a labdarúgó. A bajnoki cím örömteli melléktermék legfeljebb.

Schäfer András személyében újabb fiatal tehetség mutatkozhatott be a felnőtteknél. Kik azok, akik jövőre követhetik az ő példáját?

Örök igazság, hogy abból lesz NB I-es játékos, akit betesznek. Persze ez nem igaz, mert tehetség, szorgalom és szerencse is kell hozzá. Nem tudom megmondani, ki lesz a következő. Szurkolok mindenkinek, aki tűzközelben van, nem véletlenül vannak ott.

– Mi kell ahhoz, hogy sikeresebb legyen jövőre az akadémia, és hogy egyre több fiatal kerüljön fel a második, vagy akár az első csapathoz?

– Itt visszautalnék arra, hogy mit nevezünk sikernek. Ha a kérdés második felét vesszük, akkor azt tudom mondani, hogy a tehetség születik, nem lehet kinevelni. A tehetséget meg kell találni, és segíteni kell az adottságai kibontakoztatásában. Ezt csináljuk most is, és ezt kell még jobban csinálni. Nincsenek titkos receptek.

– Milyen hatással lehet az utánpótlásra a felnőttek kiesése?

– Eltört az üveggömböm. Ezt még nem látom. Kicsit az az érzésem, hogy mire elérne hozzánk a hatása, addigra feljutunk. Mindenkit elszomorított a kiesés, de nem tragédia. A nevelőklub életében vannak hullámvölgyek, de megoldjuk. Feljutunk, és minden megy tovább, egyre jobban.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!