Kézilabda
Farkas Johanna

Szavazzunk a félmillióért!

Publikálva: 2017.01.13 Frissítve: 2017.01.13 Labdarúgás

Az MTK Budapest is jelölt az Utanpotlassport.hu, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Decathlon által kiírt „A hónap műhelye” díjra, melynek győztese 500 ezer forint értékű vásárlási utalványt kap.

Az Utanpotlassport.hu szerkesztősége, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Decathlon Magyarország 2013-ban díjat alapított a legeredményesebb, legmagasabb színvonalú szakmai munkát végző, a körülményekkel, a feltételrendszerrel dacoló, az utánpótlás-neveléssel hitvallásszerűen foglalkozó utánpótlás-nevelő műhelyek anyagi és erkölcsi elismerésére. A díjat havonta, az adott hónap eseményei, eredményei alapján az arra legérdemesebbnek tartott utánpótlás-nevelő szakosztály nyeri el a három díjalapító képviselőiből álló kuratórium, valamint az Utanpotlassport.hu című honlapon zajló közönségszavazás eredményeként.A díjazottakat a Decathlon 500 ezer forint értékű sportszervásárlási utalvánnyal jutalmazza. 2015-től kezdődően a csapatsportágak képviselőit külön jutalmazza a kuratórium: a tavaszi, a nyári, az őszi és a téli teljesítmények alapján áprilisban, júliusban, októberben és a következő esztendő januárjában esedékes díjátadón az elmúlt három hónap összprodukciója alapján legeredményesebb csapatsportműhelyek is 500-500 ezer forintos Decathlon-utalványban részesülnek.

A 2016 január 1-je és december 31-e között nyújtott teljesítménye alapján az MTK Budapest is jelölt a díjra, az alábbi indoklásalapján:

Az MTK Budapest az U14-estől az U19-es korosztályig kiemelkedően teljesített a 2016/17-es labdarúgó utánpótlás-bajnokságok őszi idényében, ugyanis egyedüliként telel az öt korosztályból négyben is dobogón. A legkisebbek között az első, U15-ben a második, U16-ban a harmadik, U19-ben pedig a második helyen áll a kék-fehérek csapata, míg az U17-es bajnokságban a negyedik pozíciót foglalja el az együttes. A három időseb korosztály a 2001 óta működő agárdi Sándor Károly Labdarúgó Akadémián készül, amely első magyarországi akadémiaként számos területen úttörőnek számított a hazai labdarúgásban. Az évek során a műhely növendékei kétszer is megnyerték az NB III-as bajnokságot, 2008-ban pedig – az első korosztályra támaszkodva – az NB I-ben is diadalmaskodott. Az intézmény számos labdarúgót ad az utánpótlás-válogatottakba is, sőt Gulácsi Péter, Bese Barnabás és Németh Krisztián személyében a felnőtt nemzeti csapatban is megtaláljuk az akadémia korábbi futballistáit. Az U14-es és U15-ös korosztály még Budapesten készül, az idősebbek pedig, amennyiben jól teljesítenek, az agárdi akadémián folytathatják.

Itt lehet szavazni.

A szavazat csak abban az esetben lesz érvényes, amennyiben a kapott e-mail-ben található címet megnyitja.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a közönségszavazás 20%-os mértékben esik latba a végelszámolásnál, így a szavazás győztese nem válik automatikusan a díj nyertesévé.

A voksolás 2017. január 20-ig tart.

 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!