Atlétika
Krizsán Xénia

Számíthatnak rá a csapattársak

Publikálva: 2020.06.08 Frissítve: 2020.06.08 Röplabda

Ismerjék meg női röplabdacsapatunk új feladóját, Berkó Liliánát!

– Hogyan lesz valakiből 16 évesen csapatkapitány az NB I-ben?

Egyrészt a feladó – másnéven irányító – nagyon fontos szerepkör, másrészt a csapattársaim bíztak bennem, számíthattak rám, és úgy érzem, jól tudtam kezelni ezt a helyzetet.

– Ez egyébként is jellemző rád, hogy a különböző közösségekben – például az iskolában – vezető szerepet töltesz be?

Igen, és élvezem is ezt, igaz, néha nem könnyű.

– Mesélj kicsit a kezdetekről!

Az általános iskolában próbálkoztam kézilabdával és focival is, de egyik sem fogott meg. A nővérem viszont röplabdázott, és mivel nem mehettem haza egyedül az iskolából, meg kellett várnom őt, és ha már így alakult, én is beszálltam a játékba.

– Eddigi pályafutásodból mire emlékszel vissza a legszívesebben?

Nehéz lenne bármit kiemelni, mindenre nagyon büszke vagyok, amit elértünk. Ha mindenképpen választani kell, akkor az Európa-bajnoki szereplést mondanám az utánpótlás-válogatottal, talán az volt a csúcs.

– Milyen játékos Berkó Lili?

Feladásban stabil vagyok, és a védekezést nagyon szeretem, jól is megy általában. A nyitásomon viszont még mindenképpen sokat szeretnék dolgozni.

– Milyen egyéni célkitűzéseket fogalmaztál meg a következő szezonra?

Azért is választottam az MTK Budapestet, mert nagyon nagy lehetőséget látok a klubban. Szeretnék sokat fejlődni, és ez már most, pár edzés után látszik. Igyekszem a pályán is megmutatni, mire vagyok képes.

– Mit kell tudni a civil Berkó Liliről?

Szabadidőmben szeretek a családdal kirándulni, vagy a barátaimmal találkozni. Van kutyánk, Monti, vele is sokat sétálunk.   

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!