Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Soha rosszabbat! (GALÉRIA+VIDEÓ)

Publikálva: 2018.01.28 Frissítve: 2018.01.28 Röplabda

Remek hangulatú mérkőzésen tartottuk otthon a három pontot a Haladás ellen, ráadásul Takács Doroti is bemutatkozhatott kék-fehérben.

MTK Budapest – Haladás VSE 3-0 (20, 24, 16)
MTK Budapest Röplabda Csarnok, 150 néző
Vezette: Halász E., Bartos L.

MTK Budapest: Hatziefsztratiadu 9, Kötél 3, Godó 11, Kis R. 1, Legros 13, Takács B. 13
Csere: Nagy F. (liberó), Nyuka, Lesi 4, Takács D.
Vezetőedző: Tóth Gábor

Haladás: Bagyinka 6, Reljics 5, Kinser 11, Kalman 7, Pető 1, Paradzik 12
Csere: Farkas B. (liberó), Wruck 2, Bokor
Vezetőedző: Mucsi Péter

Az NB I Liga harmadik fordulójában csapatunk az eddig mindkét meccsét megnyerő Haladás VSÉ-t látta vendégül a Városmajorban. Mucsi Péter, a szombathelyiek mestere bizalmat szavazott a héten igazolt amerikai légiósnak, Anna Wrucknak.

A mérkőzés eleinte – a várakozásoknak megfelelően – kiegyenlített játékot hozott, egyik csapat sem tudta ellenfelére erőltetni akaratát. A játékrész derekán aztán Takács Bernadett vezetésével növelni tudtuk előnyünket, amelyet – nagy küzdelemben ugyan –, de meg is tudtuk őrizni a játszma végéig (25-20).

A második szettben elkezdett döcögni a szekér: rengeteg ki nem kényszerített hibát vétettünk, így ellenfelünk különösebb erőfeszítés nélkül szerzett vezetést, amelyet egész sokáig meg is tudott tartani. Ugyanakkor még ebben a periódusban is volt oka az örömre a hazai – ezúttal igen népes és hangos – tábornak: Tóth Gábor becserélte a nyáron érkező, ám súlyos sérülése miatt sokáig nem bevethető Takács Dorotit, aki így szülővárosa csapata ellen debütálhatott kék-fehérben. A játszma hajrájához közeledve végül le tudtuk dolgozni hátrányunkat, és jobban bírtuk az idegek harcát (26-24).

A második szett elvesztése szemmel láthatóan megviselte a vendégeket, így a mieinknek a korábbiaknál könnyebb dolgunk volt a harmadik játszmában. Ehhez persze az is kellett, hogy Tóth Gábor tanítványai szinte mindvégig fegyelmezetten, koncentráltan játszottak, betartva a meccs előtt megbeszélteket. Az idő múlásával egyre inkább formába lendülő Dessaa Legros-ra nem volt ellenszere a szombathelyieknek, így csapatunk simán, 25-16-ra nyerte az utolsó szettet, és tartotta otthon a három pontot.

Együttesünk legközelebb pénteken, Gödöllőn lép pályára, majd két nappal később a TFSÉ-t fogadja a Városmajorban.  

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!