Atlétika
Nagy Marcell

Sikeres főpróba (GALÉRIA+VIDEÓ)

Publikálva: 2018.09.30 Frissítve: 2018.09.30 Röplabda

Hullámzó meccsen győztük le a Palotát.

MTK Budapest–Palota RSC 5:0 (10, 20, 11, 20, 13)

MTK Budapest: Kotormán 5, Godó 18, Kis R. 19, Vezsenyi 10, Kiss G. 17, Borsos 5
Csere: Nagy F. (liberó), Szalai A. (liberó), Szerényi 10, Lesi 2, Kökény 2, Takács D. 1
Vezetőedző: Tóth Gábor

Szombat délután játszotta csapatunk a bajnoki rajt előtti utolsó felkészülési mérkőzését. Ellenfelünk a szintén az NB I Ligára készülő Palota RSC volt.

Remekül indult a mérkőzés: Tóth Gábor tanítványai pontos, fegyelmezett játékkal rukkoltak elő, így simán hozták az első szettet. A második játszmában – érthetetlen okokból – már nyoma sem volt a korábbi élességnek, csak a játékrész hajrájában tudtunk a magunk javára dönteni. A harmadik szettben ismét a mérkőzés elején látott, magabiztos játékot hozta csapatunk, újfent könnyedén nyertünk. A negyedik játszma előtt Tóth Gábor átszervezte csapatát, a fiatalok kaptak lehetőséget a bizonyításra, és bár a rutinos vendégek alaposan megnehezítették a dolgunkat, végül ismét nyerni tudtunk. Az utolsó szettre fordulva már elkapták a fonalat a fiatalok, és nagy különbséggel hozták a játékrészt.

Csapatunk október 7-én, a Penta-Gödöllői RC ellen kezdi meg szereplését az NB I Ligában.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!