Tenisz
Fucsovics Márton

Siker a felkészülési tornán

Publikálva: 2020.07.08 Frissítve: 2020.07.07 eSport

Esportolóink veretlenül nyerték meg a kupát.

A torna lebonyolítása a következő volt: a nevezetteket két hatos csoportba sorsolták, ahonnan a két legjobb juthatott az egyenes kieséses szakaszba, mely az elődöntőktől folytatódott.

A csoportkörben a Kelen SC Esporttal, a Veszprém Futsal Esporttal, az Airnergy Esporttal, a DVTK Esporttal, illetve az SP Nextone-nal kellett megküzdenünk a továbbjutásért. Ezt az akadályt könnyedén vette a Rácz Andris vezette csapatunk, hiszen mindössze a DVTK Esport elleni találkozó zárult döntetlennel, a többi összecsapáson diadalmaskodni tudtunk. A rivális Veszprém Futsal Esportot ráadásul fölényes 3–0-s arányban. 

Az öt találkozón szerzett 13 ponttal nem volt kérdés, hogy az elődöntőben folytathatjuk szereplésünket. Itt az „FC Betekeremekul” (Nutri8 játékosai) várt ránk. Ellenfelünket szoros mérkőzésen tudtuk legyőzni. 

A döntőben ismét Veszprém Futsal Esport ellen kellett játszanunk. Ez nem okozott meglepetést, hiszen a döntőbe került két csapat volt a legmagasabban jegyzett a tornán indulók között. A finálé a felkészülés ellenére paprikás hangulatban zajlott. Az ellenfél egyik támadója fel is próbált minket bosszantani a lőtt gólja után (2–1-re szépített vele), azonban ez nem zavart meg minket, és 3–1-re legyőztük őket.

Esport szakosztályunk támogatója:

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!