Taekwondo
Salim Omar

Schermann duplázott, Böczögő ezüstérmes

Publikálva: 2018.05.21 Frissítve: 2018.05.21 Torna

Kitettek magukért klubunk tornászai a Matolay Elek Női Nemzetközi Emlékversenyen.

A kiskunfélegyházi KÉSZ Arénában a felnőttek szerenkénti döntői az ugrással kezdődtek. Itt – a szokásokhoz híven – az Eb-bronzérmes Dévai Boglárka nyert 13.750 ponttal, talajon pedig az Eb-ezüstérmes Kovács Zsófia hozta el az aranyérmet, produkcióját 13.000 ponttal értékelte a zsűri. Felemáskorláton (13.400 pont) és gerendán (13.300 pont) a szlovák Mokosova Barbora győzött. A magyarok közül Péter Sára ugráson 13.250 ponttal holtversenyben második lett, azonban nyakába bronzérem került, felemáskorláton a csaknem két év után visszatérő Makra Noémi 12.000 ponttal a második helyen zárt, talajon pedig harmadik lett (11.800 pont). Kovács Zsófia a talaj arany mellé begyűjtött egy ezüstöt is gerendán (12.700 pont), talajon pedig a vállsérüléséből felépült Böczögő Dorina (MTK Budapest) lett ezüstérmes (12.900 pont).

Az ifiknél Schermann Bianka (MTK Budapest) kétszer is nyerni tudott, ugráson (13.450 pont) és gerendán (13.100 pont) lett aranyérmes. Felemáskorláton Székely Zója szerezte meg a legjobbaknak járó díjat (12.500 pont), talajon pedig Szujó Hanna lett az első (12.400 pont).

A serdülőknél Mayer Grétának három aranyérmet is sikerült begyűjteni, ugráson (12.650 pont), felemáskorláton (10.900 pont) és gerendán (12.800 pont). A talaj döntőjét a dán Sara Bergmann Jacobsen nyerte 12.400 ponttal.

(Forrás: matsz.hu)

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!