Kézilabda
Kobela Tamara

Remekeltek a Patakfalvy-lányok Görögországban

Publikálva: 2018.10.20 Frissítve: 2018.10.21 Taekwondo

Csenge és Luca is letette névjegyét Athénban.

Az MTK Budapest és magyar válogatott két versenyzője, Patakfalvy Csenge és Patakfalvy Luca indult a G1-es besorolású olimpiai kvalifikációs világranglista-pontszerző nyílt görög bajnokságon, Athénban.

A negyedik helyen kiemelt Patakfalvy Csenge (62 kg) első mérkőzése már a második menet végén befejeződött, ugyanis magabiztosan, nagy fölénnyel, pontkülönbséggel 26-6-ra verte a Vaszilikit. A negyeddöntőben ismét görög ellenfél várt rá, Ranoraia személyében. A kiegyenlített csatában Csenge balszerencsésen, mindössze egy ponttal kapott ki, így az 5. helyen végzett. Csak egy hajszálon múlt az érem, de így is gyarapította világranglista pontjainak számát.

Patakfalvy Luca az 53 kg-os kategória harmadik kiemeltjeként szintén görög ellenfelet kapott az első találkozóján. Versenyzőnk magabiztosan, végig vezetve, 11-2-re hozta a Theodorodiou elleni találkozót. A negyeddöntőben a nagyon magas bolgár Csorbanova következett. Végig kiegyenlített, nagy csatában 4-4 volt a rendes mérkőzésidőben az eredmény, így következett a negyedik, ún. "aranypont" menet. Luca remekül koncentrált és 2-0-ra megnyerte a mérkőzést. Az elődöntőben a német Ronken várt versenyzőnkre. Ez a meccs is kiegyenlített csatát hozott, felváltva vezettek a felek, a végeredmény 9-9. Ismét aranymenet, és ismét Luca szerezte meg a győztes találatot, és ezzel döntőbe jutott. Az első helyért folyó küzdelemben a görög Tirologu próbálta megállítani Lucát. Brüll Alfréd akadémistánk vezetett szinte végig, de az utolsó pillanatokban a hazai versenyző fordított, ám a befejezés előtt Luca egyenlített, így a vége 3:3. Jöhetett a ráadás, az aranypontért. Az extra menet alatt senki sem szerzett pontot, de több és erősebb, a számítógép által jegyzett, de pontot még nem érő találatával Luca lett a győztes, a nyílt görög bajnok!

Ezzel az aranyéremmel Luca újabb 10 világranglista ponttal gazdagodott, így elérte, sőt, átlépte a G-s versenyeken egy évben szerezhető 40 pontos maximumot.

Remekeltek a Patakfalvy-lányok Görögországban

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!