Keresés

Profik voltak a vezetők (GALÉRIA)

Publikálva: 2017.12.27 Frissítve: 2017.12.27 Labdarúgás

Tizenegyedik alkalommal gyűltek össze amatőr és profi labdarúgóink, hogy Zavára emlékezve kispályás focitornával zárják az évet. Az idei viadalt a többek közt Polyák Balázs, Somogyi János és Zakor Sándor nevével fémjelzett MTK Klubvezetés csapata nyerte.

A Zavadszky Gábor Emléktornának ebben az évben is az MTK Budapest városmajori kosárlabdacsarnoka adott otthont. Reggel nyolc órától szépen gyülekeztek a futballisták, akik az ünnepek után a Baráti Kör rendezvényén sportbarátaik körében búcsúztatták az elmúlt esztendőt. Ifjú szurkoló gyerekek ujjongása és meglett férfiemberek jókedvű beszélgetése töltötte meg a csarnokot, ez tényleg olyan nap volt, amikor öröm volt a nagy kék-fehér család tagjának lenni. Felemelő volt látni, ahogy Zava felesége, Móni meghatódva üdvözölte a régi barátokat, ismerősöket, ahogy újra megbizonyosodhatott arról, hogy az igazi nagyságok nem csak evilági jelenlétükkel tartanak össze igaz közösségeket.

Ezúttal hét együttes jelezte részvételi szándékát, így a szervezők két csoportot alakítottak ki.

A Fülöp Márton csoportban az MTK Veterán, az MTK Ultrák, az MTK Öregfiúk és az MTK Szurkolói csapata kapott helyet, míg a Molnár István csoportban az MTK Klubvezetők, a Maccabi VAC és az MTK Old boys együttese küzdött meg egymással.

A XI. Zavadszky Gábor Emléktorna eredményei:

FÜLÖP MÁRTON csoport EREDMÉNYEK
MTK Veterán - MTK Öregfiúk 2-3
MTK Szurkolói - MTK Ultrák 4-0
MTK Ultrák - MTK Veterán 1-6
MTK Öregfiúk - MTK Szurkolói 2-1
MTK Ultrák - MTK Öregfiúk 1-2
MTK Veterán - MTK Szurkolói 1-1
MOLNÁR ISTVÁN csoport  
Maccabi VAC - MTK Old Boys 1-2
MTK Old Boys - MTK Klubvezetők 2-0
MTK Klubvezetők - Maccabi VAC 1-0
Elődöntők  
MTK Öregfiúk - MTK Klubvezetők 1-5
MTK Old Boys - MTK Veterán 1-2
5. helyért  
MTK Szurkolói - Maccabi VAC 3-3 bünt.: 6-5
3. helyért  
MTK Öregfiúk - MTK Old Boys 4-2
Döntő  
MTK Klubvezetők - MTK Veterán 7-2

A végső sikernek tehát a klubvezetők csapata örülhetett, míg második a veterán, harmadik az öregfiúk gárda lett.

A torna gólkirálya Kenesei Krisztián lett, hét találattal.

Az eredménynél persze sokkal fontosabb, hogy ismét méltó körülmények között emlékezhettünk meg Zavadszky Gáborról, Fülöp Mártonról és Molnár Istvánról, akik kitörölhetetlen részei, felejthetetlen alakjai, közel 130 esztendős klubunk történetének.

 

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!