Atlétika
Szabó Beatrix

Pozitív előjelek

Publikálva: 2019.02.14 Frissítve: 2019.02.14 Atlétika

Már csak két hét az Európa-bajnokságig.

Hétvégén Krizsán Xénia és Nguyen Anasztázia személyében két atlétánk is fontos mérföldkőhöz érkezett a glasgow-i, fedettpályás Európa-bajnokságra vezető úton, melyet március elején rendeznek. Xéni Budapesten nyerte meg ötpróbában az összetett magyar bajnokságot, míg Naszti Linzben győzött rangos versenyen, távolugrásban. A lányok egyik edzőjét, Szabó Dezsőt kérdeztük a hétvégi eredményekről.

– Xéni esetében nagyrészt a papírforma történt, egyedül a távolugrás nem tetszett. A gátfutás, magasugrás. valamint a súlylökés is rendben volt, a 800 pedig különösen nagyszerűre sikeredett – mondta a szakember. – Nasztival csupán ősszel kezdtünk el igazán készülni a távolugrásra. Ugyan serdülőkorában is foglalkozott ezzel, később már csak a sprintszámokra koncentrált. Az eredmények alapján úgy láttuk, van értelme újra összpontosítani a távolugrásra, és ez be is igazolódott. A gyorsasága megvan hozzá, a két szám tökéletesen kiegészíti egymást, és így legalább nem unalmasak az edzések.

Krizsán Xénia 800 méteres teljesítménye különösen bíztató lehet, hiszen fedettpályás egyéni csúcsát futotta. Dezső korábban elmondta, tanítványának kiválóak az adottságai ehhez a számhoz, és fontos, hogy tovább fejlődjön ebben a próbában.

– Sokat segített, hogy az ARAK atlétája ment Xénivel a futam alatt, viszont alapvetően az Európa-bajnokságon nem a többiekkel kell majd ezen a számon versenyezni, hanem az idővel és önmagával, hogy minél több pontot szerezzen. Fontos lesz, hogy Glasgowban ne fussa majd el az elejét a 800-nak, hiszen akkor a végére nem marad ereje. Fel kell venni az optimális ritmust, azt kell tartani, és így kihozni magából a maximumot.

Nguyen Anasztázia távolugrásban először készülhet kontinensviadalra, és ha megismétli hétvégi teljesítményét, emlékezetes lehet ez a verseny.

– Ha megugraná Glasgowban azt, amit a hétvégén, akkor rendkívül boldog lennék, mert akár a döntőbe is be lehet kerülni ezzel az eredménnyel. Nehéz lesz, hiszen csupán három ugrása van a versenyzőknek a selejtezőben, tehát nagyon oda kell figyelni. Ugyan kevés a tapasztalata Nasztinak, nagyon jó versenyző, így bármi lehet.

Alig több mint két hét van már csak hátra az Európa-bajnokságig, így a hátralévő időben itthon készülnek atlétáink.

– Mindketten az egyéni magyar bajnokságon indulnak a hétvégén, utána viszont több verseny nincs, és az edzéseken is csak apró finomításokra fogunk törekedni. Fontos, hogy ne fáradtan érkezzenek az Eb-re a lányok.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!