Atlétika
Nemes Rita

Pokoli nehéz verseny volt

Publikálva: 2017.07.20 Frissítve: 2017.07.19 Atlétika

Lőwy András harmadik helyen végzett 10 kilométeren a Maccabi Világjátékokon.

Remekül szerepelt a Maccabi Világjátékokon Lőwy András, az MTK Baráti Kör elnökségének tagja. Andris a 10 km-es futóversenyen indult, amelyen harmadikként zárt a maccabis indulók közül, és tizenegyedikként összetettben (a maccabis versenyt utcai, nyílt futóverseny keretein belül rendezték meg).

– Nagyon hosszú felkészülés volt, Szabó Imre bácsi, a BEAC edzője segített, ő készítette fel Perjés Fannit is, aki 800 méteren lett bronzérmes – idézte fel az előzményeket a 36 éves versenyző. – Az volt a taktikánk – látva a rajtlistán, hogy milyen erős a mezőny –, hogy semmiképpen nem szabad elmenni a profikkal a verseny elején. Végül be is jött a számításunk, mivel közülük csak ketten tudtak megelőzni.

A remek helyezés ellenére hiba lenne azt gondolni, hogy könnyű dolga volt a résztvevőknek, alaposan meg kellett izzadniuk a sikerért. Lőwy András végül 41:23-as idővel abszolválta a távot.

Jeruzsálem adottságai miatt ez pokoli nehéz verseny volt. Mindenki hat-hét perccel rosszabb időt futott a legjobbjánál, elsősorban a szintkülönbség miatt – emlékezett vissza Andris. – Ugyan este rendezték a versenyt, mégis hőség volt, sokan reklamáltak utólag a pálya nehézsége miatt, igaz, mindenkinek ugyanolyan nehéz volt.

Andris – aki korábban már részt vett a Maccabi Európa Játékokon, igaz, akkor még a labdarúgócsapat tagjaként – nagyon jól érezte magát Izraelben.

Nyitottak, barátságosak voltak az emberek, nagyon tisztelik a sportolókat. Ha látják rajtad az azonosítót, megszólítanak, érdeklődnek, hogy honnan jöttél, mit sportolszIlyenkor az egész ország a Maccabiah lázában ég: több mint tízezer sportoló érkezik, a tévé közvetíti a versenyeket, kiváló az ellátás, odafigyelnek a biztonságra. Folytatás két év múlva Budapesten!

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!