Atlétika
Jankovics Dániel

Patakfalvy Luca címvédésre készül

Publikálva: 2017.11.02 Frissítve: 2017.11.02 Taekwondo

Hat magyar versenyző – köztük a címvédő Patakfalvy Luca – részvételével csütörtökön kezdődik a junior taekwondo Európa-bajnokság.

A 21. junior Európa-bajnokságnak a ciprusi Larnaca ad otthont, november 2-a és 5-e között. Hazánkat hat versenyző képviseli. Két éve két arany- és egy bronzérem volt a termés.

A kétévente rendezendő kontinenstornán hétszáznál több versenyző lép pástra. A 15 és 17 év közöttiek Eb-jén két lányért és négy fiúért szoríthatunk. A junior Eb-ről sokaknak a 2015-ös nagy siker jut eszébe, amikor az MTK Budapest versenyzője, Patakfalvy Luca, illetve Füredi Rebeka első, Nagy Niki pedig harmadik helyen végzett. Most megújult magyar csapatért szoríthatunk, bár Luca idén is ott lesz a csapatban, igaz egy súlycsoporttal feljebb.

Galambos Bence, a válogatott edzője, így nyilatkozott az esélyekről:

Biztosan nehezebb dolgunk lesz, mint legutóbb, hiszen azóta például bevezették, hogy az év eleji Presidents Cupon plusz kvótákat lehet szerezni országonként az idei világversenyekre. Mind a hat versenyzőnek van esélye érmet szerezni, és tudom, hogy ezért mindent elkövetnek majd, még akkor is, ha többen sérüléssel bajlódnak. A csapat remek hangulatban van, a hétvégi, mátraházi összetartás során elvégeztük az utolsó finomításokat, pozitív hangulatban várják a versenyzők az Eb-t.

A magyar csapat programja az Eb-n:

november 2. csütörtök: nem vagyunk érdekeltek
november 3. péntek: Berei Béla (63 kg)
november 4. szombat: Kopcsik Laura (46 kg), Fischer Péter (51 kg)
november 5. vasárnap: Patakfalvy Luca (49 kg), Józsa Levente (55 kg), Egyházas András (68 kg)

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!