Atlétika
Jankovics Dániel

Padlógázzal, de mosolyogva az olimpiai bajnoki cím felé (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2019.04.05 Frissítve: 2019.04.05 Brüll Alfréd Akadémia

Talabos Attila, a Brüll Alfréd Akadémia ígéretes rövidpályás gyorskorcsolyázója az utanpotlassport.hu-nak nyilatkozott a szezon végeztével.

A junior-világbajnoki hatodik helyét követően, Talabos Attila februárban 14 év után szerzett aranyérmet Magyarországnak a téli európai ifjúsági olimpiai fesztiválon (EYOF). Csak, hogy kárpótolja a szurkolókat a kimaradt évekért, mindjárt hármat is (1500 m, 1000 m és 3000 m vegyes váltó). Sőt, ha az ötszáz méteres távot is be tudja fejezni, akár tovább bővülhetett volna az éremkollekció. A rendkívül sikeres időszakot hozzá méltó szerepléssel kívánta megkoronázni a két héttel ezelőtti rostocki Európa-kupán, ám egy korábbi lábsérülése megakadályozta ebben, s végül nem állt rajthoz.

– Hogy van a lábad?

– Köszönöm, már minden rendben van vele. Teljesen meggyógyult.

– Rostockban sérülten is indulni szerettél volna, pedig már a korcsolya felvételével is akadtak gondok.

– Mindig versenyezni akarok. Akkor is fontosnak éreztem, hogy elérjek még egy jó eredményt a végére. Ha lehetőségem van indulni egy versenyen, akkor számomra a fájdalom is másodlagos. Az edzőkkel végül megbeszéltük a dolgot, és arra jutottunk, hogy kihagyjuk a kupát.

– Ezer és ezerötszáz méteren arany a téli EYOF-on, plusz még egy a váltóval, továbbá számos kimagasló eredmény az elmúlt időszakból. Maradhat ilyenkor valakiben hiányérzet?

– Ha az egész szezont nézzük, akkor mondhatom, hogy nagyon jól sikerült és igazán boldog vagyok, hogy így alakult. Talán csak ez a rostocki Európa-kupa zavar még egy kicsit, de ez is hamar el fog múlni. Az EYOF-on is így voltam az ötszáz méterrel. Nagyon gyorsan túl kellett tennem magam a kicsúszáson, mert jött az ezer méter és a váltó. Nincs idő bosszankodni.

– Knoch Viktor szerint az, aki nem fogja fel 13-14 évesen, hogy már abban a korban mindent meg kell tenni a sikerért, az nem lesz sikeres. Neked mi a titkod?

– Tisztában vagyok vele, hogy mindent el kell követni. Korábban is tudtam, ha most nem teszem meg, akkor később sem érvényesülhetek. Ha nem figyelnek fel rád kiskorban, ha nem fedeznek fel, akkor utána már nem úgy foglalkoznak veled. Én, amit tudtam, azt rendszerint megtettem.

Az interjú teljes egészében ITT olvasható.

Forrás: utanpotlassport.hu

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!