Atlétika
Moravcsik Angéla

Összefogás ezer gyerek karácsonyáért

Publikálva: 2018.11.30 Frissítve: 2018.11.30 Kosárlabda női

A rászoruló gyerekek szebb ünnepéért.

A négy fővárosi élvonalbeli kosárlabdacsapat, az ELTE BEAC Újbuda, az MTK Budapest, az NKE-Csata és a Vasas Akadémia az Age of Hope Alapítvánnyal összefogva rászoruló gyerekeknek gyűjt adományt decemberben. A csapatok arra kérik a budapesti szurkolókat, hogy egy cipősdoboznyi ajándékkal segítsenek szebbé tenni ezer gyerek karácsonyát

Az Age of Hope Alapítvány hosszú évek óta szervezi nagyszabású karácsonyi kampányát annak érdekében, az ünnepek alatt is tudjon segíteni a mélyszegénységben élő, halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeken.

Karácsonyi adománygyűjtő kampányukhoz idén először, egyedülálló módon, mind a négy fővárosi, női élvonalbeli kosárlabdaklub csatlakozott, arra kérve szurkolóikat, támogatóikat, a meccsre látogatók budapestieket vagy éppen a vidékről érkezőket, hogy az ünnep közeledtével egy cipősdoboznyi ajándékkal járuljanak hozzá ahhoz, hogy a rászoruló gyerekeknek szebb, örömtelibb ünnepük lehessen.

Az adományok gyűjtése a csapatok mérkőzésein és azon kívül is zajlik. A szurkolók elvihetik adományaikat a december 8-i budapesti mérkőzésekre, 16.00 órától az ELTE-BEAC Újbuda – ZTE NKK találkozóra a Gabányi László Sportcsarnokba, illetve 18.30-tól az NKE-Csata – PINKK-Pécsi 424 összecsapásra a Ludovika Arénába. Az NKE-Csata ezen mérkőzése a megszokottól eltérően, egységesen 500 Ft-os támogatói jeggyel tekinthető majd meg, a befolyt összeget szintén az alapítvány részére ajánlják fel.

Az sem akadály, ha valaki nem tud kilátogatni egyik mérkőzésre sem, vagy az MTK Budapest, illetve a Vasas sportközpontjában adná le ajándékát. Az adományokat a klubok a mérkőzéseken kívül is várják, az alábbiak szerint:

a BEAC Bogdánfy úti sporttelepén, a portán vagy délután 14.00 és 18.00 óra között a szakosztály irodájában (1117 Bogdánfy u. 10.) december 8-ig;

az NKE-Csata mérkőzéseinek helyszínén, a Ludovika Aréna portáján kijelölt asztalnál (1089 Diószeghy Sámuel u. 23-25) december 5. és 8. között;

az MTK Budapest kosárlabdacsarnokának portáján (1122 Acsády Ignác u. 3.) december 15-ig;

a Vasas Pasaréti Sportcentrum recepcióján (1026 Pasaréti út 11-13.) december 18-ig.

A gyerekeknek szánt ajándékokat cipősdobozban várják. A doboz mérete vagy fajtája nem számít, nem szükséges becsomagolni sem – bár becsomagolva még nagyobb az öröm.

Mindenképpen fel kell tüntetni a dobozon, hogy milyen korú fiúnak vagy lánynak szánják. Az alapítvány munkatársai csecsemőtől 14-16 éves korig találkoznak gyerekekkel, az idei évben elsősorban játékokat, tartós élelmiszert, babaápolási kellékeket, vitaminokat, láz – és fájdalomcsillapítókat (bontatlan, eredeti csomagolásban), édességet, tisztálkodó- és tisztítószereket (szintén bontatlanul) és iskolai felszereléseket várnak.

Minden további részlet elérhető az Age of Hope Alapítvány Facebook oldalán, az Ezer gyerek karácsonya kampány aloldalon (https://www.facebook.com/events/1960824377551664/)

Kérünk mindenkit, aki teheti, hogy segítse a négy csapat közös összefogását, hogy együtt meghitté és szeretettel telivé tegyük „Ezer gyerek karácsonyát!”

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!