Atlétika
Szabó Beatrix

Óriási küzdelemben legyőztük a Salgótarjánt

Publikálva: 2019.11.03 Frissítve: 2019.11.03

Az utolsó pillanatig kiélezett mérkőzésen, nagyszerű csapatmunkával szerezte meg a győzelmet együttesünk.

NB I/B piros csoport, 6. forduló
MTK ELITE Basket–Salgótarjáni KSE 79-77 (22-22, 21-21, 19-22, 17-12)
Törökbálint Sportközpont
statisztikai lap

Bár Dobos Márk révén a hazai együttes szerzett vezetést, a nyitó etap első felében a vendégek jutottak némi előnyhöz (3-7, majd 6-11). Főleg Sömenek Martin ellen nem találtunk ekkor ellenszert. Nagy Szabolcs és Horváth Barnabás tripláival faragtunk a hátrányon, majd Czakó Tamás révén kiegyenlítettünk. Innentől kezdve fej fej melletti csatát láthattunk. Az első negyed 22-22-vel zárult, a második pedig szintén döntetlen hozott, így 43-43 volt a félidei eredmény.

A nagyszünet után Jakab Péter átadásából Takács András talált be, ám utána a vendégek percei következtek. Már-már kezdett meglépni a Salgótarján, ám 47-54-nél Jakab kosarával, Farkas Dániel kiharcolt és értékesített büntetőivel, Horváth hárompontosával ismét fordult a kocka (55-54).

Oda-vissza estek a kosarak. Nálunk az ezúttal is nagyon hasznosan játszó Szatmári Zsombor volt eredményes, majd Bognár Mátyás süllyesztett el fontos triplát a vendégek gyűrűjében. A játékrészben az utolsó szó viszont a vendégeké volt, így ők könyvelhettek el hárompontos előnyt a záró negyed előtt (62-65).

Újabb öt vendégponttal kezdődött a végső etap, így kezdett meleg lenni számunkra a pite (62-70). Az ekkor következő közel kétperces gólcsendet Takács büntetőből szerzett pontja törte meg, majd az ő kitűnő passzából Nagy Szabolcs hidegvérrel bevágott egy lélektanilag is sokat jelentő hármast. Sőt, Szatmári labdaszerzését követően Horváth Barnabás hárompontosa következett, aztán jött Nagy két sikeres büntetője, így 9-0-s szakasszal sikerült átvenni a vezetést (71-70).

Bár ekkor tudtak válaszolni a salgótarjániak, ismét jött Horváth Barnabás triplája (74-72). Még egyszer kiegyenlítettek a vendégek (74-74), de Takács kosara után nem tudtak pontot szerezni, nálunk viszont Horváth immár az ötödik hárompontosát vágta be, ami döntőnek bizonyult (79-74). Azért Piukovics még bedobott egy saroktriplát, és mivel mi nem tudtunk kosarat dobni, a Salgótarjánnak az időkérés után még maradt öt másodperce egy támadásra. Jó védekezésünk következtében csak kiszorított helyzetből dobhatott Sömenek, és utána kezdhette az ünneplést az MTK ELITE Basket.

Horváth Balázs: Nagyon nehéz találkozót nyertünk meg, amely végig kiélezett és változatos volt. Egyszer mi vezettünk pár ponttal, egyszer az ellenfél. Óriási taktikai és fizikai harc folyt a pályán, ami nagyon magas színvonalú mérkőzést eredményezett. A legfontosabb, hogy helyén volt a szívünk, és hat-hét perccel a mérkőzés vége előtt, nyolcpontos hátránynál sem estünk kétségbe, hanem keményítettünk a védekezésünkön, és éltünk a lehetőségeinkkel a támadóoldalon. Szeretnék gratulálni a játékosaimnak, az egész csapatnak, ismét megmutatták, hogy mire képesek, és mekkora szívük van. A csapat csakis akkor lehet hosszú távon sikeres, ha az egyének közösséget alkotnak, mindenki örül a társa sikerének, és mindig van ember, aki az adott napon elő tud lépni vezérré, ez a játékos ma Horváth Barnabás volt.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!