Kézilabda
Farkas Johanna

Önbizalom-növelő győzelem

Publikálva: 2015.10.31 Frissítve: 2015.11.01 Röplabda

A női röplabda NB I negyedik fordulójában az MTK Budapest az utolsó előtti helyezett BDSE otthonába látogatott el. Hollósy László együttese a döcögős első szettet követően érvényesíteni tudta erőfölényét, és magabiztosan, 3-0-ra nyert.

Budaörsi DSE – MTK Budapest 0-3 (– 20, – 11, – 9)
BDSE: Szalma, Imreh, Rácz M., Szalma, Bleicher, Ádám (liberó) Csere: Schumicky, Kolada, Farkas E. Vezetőedző: Szél Márta
MTK Budapest: Kmezics, Szűcs K., Józsa, Lutter, Petőváry, Hackl Csere: Nagy F. (liberó), Ludmán, Török K., Cicic, Benkó

Vezetőedző: Hollósy László

A budaörsi Illyés Gyula Gimnázium tornatermében fogadta a BDSE fővárosi ellenfelét. Újraélhette a középiskolai tornaórák hangulatát a találkozóra kilátogató mintegy 50 néző, mivel lelátó, illetve nézőtér híján a bordásfal tövében elhelyezett padokon tudtak csak leülni. Innen is jól látható volt azonban, hogy a Budaörs a tabellán elfoglalt helyezése ellenére nem feltett kézzel lépett pályára. Az első szettet mindkét oldalon sok hiba, pontatlanság jellemezte, egyik együttes sem tudott igazán a másik fölé kerekedni. A szoros játszma végül 25-20-as vendégsikerrel zárult, nem adta könnyen magát a hazai gárda. 

A második szett már egészen más képet mutatott. Józsa Zsuzsa szerváira, valamint Tamara Kmezics leütéseire nem volt válasza a budaörsieknek, így már a játszma elején megnyugtató előnyre tett szert az MTK Budapest. Ennek tudatában Hollósy László nyugodtan keverhette kártyáit, sok olyan fiatalt pályára küldött, akik amúgy kevesebb lehetőséget kapnak. Nem is okoztak csalódást az ifjú tehetségek, így 25-11-es vendéggyőzelemmel zárult ez a szett.
 
A harmadik játszma nagyjából ott folytatódott, ahol az előző véget ért: lassan minden alapemberét pihentette már a vendégek mestere, és még így sem forgott veszélyben a győzelem. Volt olyan pillanat a meccsen, mikor a kék-fehérek legidősebb pályán lévő játékosa a mindössze 22 éves liberó, Nagy Fanni volt. Hiába küzdött becsülettel a BDSE, a lelkesen játszó fiatalok, mint Petőváry Panni, Ludmán Réka, Török Kata, vagy Benkó Bettina, csak nem akartak hibázni, és végül 25-9-cel a harmadik szettet is megnyerték. 
Ezzel a győzelemmel a csapat teljesítette az edző egy héttel ezelőtti, az önbizalom visszanyerésére vonatkozó óhaját, és magabiztosan várhatja az Albrecht-MVSC-MISI elleni, keddi kupameccset.

Hollósy László: – Ha az eredményt nézzük, mindenképpen elégedettek lehetünk, hiszen a vége egészen simára sikeredett. Ennek ellenére a játék eleje figyelmeztető jel lehet számunkra, meglehetősen döcögősen kezdtünk. A szokásosnál kicsit keményebb edzéseket végeztünk a héten, sérülések és egyéb távolmaradások nehezítették a dolgunkat, valószínűleg részben ennek tudható be a nehéz rajt. Nagyjából a második szett közepére sikerült elvenni a Budaörs önbizalmát, és külön öröm, hogy a fiataljaink is remekül szálltak be, Marija Cicic például kiválóan irányította a csapatot. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!