Atlétika
Szentgyörgyi Zita

Oda a hazai veretlenség

Publikálva: 2017.01.23 Frissítve: 2017.01.23

Felemás volt csapataink mérlege az elmúlt fordulóban. A felnőttek szoros mérkőzésen elvesztették a hazai veretlenségüket, az U20-as együttes viszont nagy különbségű győzelemmel menetel tovább, remélhetően az országos döntő felé.

Férfi kosárlabda NB-I/B: MTK Törökbálint - Agrofeed SzE Győri KC  79-83 (20-15, 20-24, 13-24, 26-20)

Törökbálint Sportközpont, 200 néző

statisztikai lap

Mohay Péter a mérkőzés napjára megbetegedett, így nélküle kezdődött a közvetlen rivális, Győr elleni rangadó.

Az első negyed végén 20-15-re, a második etap hatodik percében 38-23-ra vezettünk. Az első félidő maradék négy percében, komoly erőfeszítéssel sikerült leadnunk úgy az előnyt, hogy a félidőre csak egy pont maradt belőle (40-39), és még a játékvezetőket (főként az egyiket) is sikerült magunk ellen fordítanunk.

A második félidő hatodik percében 50-50 volt az állás, négy perccel később, a negyed végén: 53-63.

Elképesztő, hogy a negyedik játékrészben előbb feljöttünk 5 pontra (64-69), majd két perc múlva 17 volt közte (64-81). Utána úgy játszottunk, ahogy kellene, és egészen 79-81-re felzárkóztunk, de a legvégén megint hibák jöttek, és kikaptunk.

Győrben is és most is gyakorlatilag saját magunkat vertük meg. Nagyon bosszantó mindkét vereség, ami még sokba is kerülhet a végelszámolásnál. Nem könnyű a helyzetünk, mostantól nem sok hiba fér bele, ha a felsőházi rájátszás résztvevői akarunk lenni.

Szarvas Gábor vezetőedző: – Vállalom a felelősséget a mai vereségünk miatt. A csapatunk tele van tehetséges játékossal, de nem tudjuk még ezt mindenki ellen győzelemmé alakítani. Ma végre kevesebb labdát adtunk el mint eddig, viszont 17 támadó lepattanót tudott visszaszedni az ellenfelünk. Magabiztosságban nőtt fölénk a Győr, különösen a harmadik negyedben, ahol úgy éreztem, hogy teljesen leblokkoltunk egyéni védekezésben és ezzel együtt a támadásban. Fizikális problémáink nincsenek, hiszen 17 pontos hátrányból is felálltunk 2-3 perc alatt a negyedik negyed végén. Mentálisan kell visszatérnie a csapatnak a győztes útra, ez pedig az én feladatom.

U20:

Szoros első negyed után a félidőben már 11 ponttal vezettünk, a második félidőben pedig az eredményben is megmutatkozott a csapatok közötti jelentős tudáskülönbség.

MTK Törökbálint U20 - Agrofeed SzE Győri KC U20  112-75 (24-22, 31-22, 28-17, 29-14)

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!