Tenisz
Piros Zsombor

Nyertünk is, vesztettünk is

Publikálva: 2019.03.25 Frissítve: 2019.03.25 Sakk

Szombaton és vasárnap zajlottak le a diákolimpia csapatdöntői Szombathelyen.

Az elsős lányoknál fölényesen nyertek a nagykátaiak. Az első táblán vendégjátékosunk, Tóth Lili 7 pontot szerzett (8 játszmából.) Az alsós fiúknál a Lauder csapata a 13. helyet szerezte meg (Bíró Dani 4, Radó Peti 5,5 pontot ért el.) A felsős lányoknál a Lauder címvédő csapata most a 7. helyen végzett. (Koltai Dóri 6,5, Koltai Anna 3 ponttal járult hozzá a csapat eredményéhez.) A felsős fiúknál a Toldy Gimnázium csapata 5. lett. Fodor Kornél kiváló, 7 pontos eredményt ért el a 2. táblán, és ezzel ennek a táblának ő lett az aranyérmese. A Lauder csapata a 9. helyen végzett, Varga Boldizsár lett az 1. tábla legjobb pontszerzője 7,5 ponttal! Radó Dávid 6 pontos eredménye is igen jó. A középiskolás fiúknál bronzérmes lett a Fazekas Gimnázium csapata. Kálóczi Kristóf 4,5 pontot ért el a 2. táblán. Az Eötvös Gimnázium csapata a kiváló 6. helyen végzett. Czumbel Péter 4,5 pontot ért el a 2.,  Koltai Dani 5 pontot ért el a 3. táblán. A 8. helyezett ELTE Radnóti Gimnázium első tábláján Kovácsy Barnabás 5 pontot szerzett. Gratulálunk mindnyájuknak!

Budapest I. osztály Mattolda SSC I. - MTK III. 8-4

Fodor Balázs beszámolója:

Lezajlott a budapesti csapatbajnokság 10. fordulója. Mindenki időben megérkezett ami a hely távolságát nézve már nem egy rossz eredmény. Ellenfelünk a Mattolda volt akik a táblázat alsó felében foglalnak helyet ehhez méltóan nyertünk is, 8-4-es arányban.

Egyénileg:

Az első táblán Szabolcsi János a megnyitás után egy veszélyesnek látszó támadást szépen védett ki ezután ellenfelének, Mészáros Andrásnak fel kellett adnia a partit.

A második táblán Juhász Ágoston hosszas nyúzás után de a végjátékban viszonylag simán verte ellenfelét.

A harmadik táblán én játszottam s ellenfelem incorrect megnyitás kezelése után már jobban álltam de elég sokáig kellett nyúznom de végül sikerült.

A negyedik táblán Gehér Koppány, a rutinos Mihók László ellen küzdött, végig döntetlennek nézett ki az állás végül az is lett.

Az ötödik táblán Yip Michael játszott. A megnyitás után jobban is állt, ellenfele döntetlent is ajánlott ezt elutasította majd a hosszú küzdelem után nem sikerült áttörnie, döntetlen lett.

A hatodik táblán Birovecz Jordán játszott, sokáig döntetlennek nézett ki a parti vagy talán még jobban is állt de a végjátékban ellenfele izolált gyalogja átütő erőnek bizonyult sajnos vereség lett a vége.

A hetedik táblán Ványa János játszott – eléggé támadó szellemben, igaz a középjátékban nem sikerült áttörnie, de a végjátékban igen, és győzelemre váltotta jó állását.

A nyolcadik táblán Forgács András hosszú partijában végig jobban állt de nem lett volna egyszerű nyerésre játszania az ellenkező színű futót, végül döntetlen lett.

A kilencedik táblán Kemény Vagyim játszott. Hosszan tartotta a döntetlent, de ellenfele támadása végül átütött, így sajnos vereség lett a vége.

A tizedik táblán Barsi Botond hosszú partijában az elején kicsit rosszabb állását hozta vissza döntetlenre, talán még jobban is állt a végjátékban de végül itt is döntetlen lett az eredmény.

A tizenegyedik táblán Szalay-Őcsák Bánk ellenfele körülbelül 8 lépésig húzta, ekkor sikerült egy vezért elnéznie, természetesen fel is adta, ez volt a leggyorsabb győzelmünk!

A tizenkettedik táblán Kardos Levente győzött másodjára, itt az ellenfél nagyobb ellenállást tanúsított, de egy tisztet itt is sikerült lenyerni ami természetesen elég is volt a teljes ponthoz.

Összegezve: Gratulálok minden játékosnak! Nem csak a mostani partihoz hanem a bajnoksághoz is hiszen ha jól számoltam már biztos érmes a csapat! Persze az érem színe még változhat, igaz számunkra nincs nagy tétje a bajnokságnak, de jó hajrával, meg persze kis szerencsével még az első helyre is beérhetünk.

Budapest II. osztály A.Láng MKKE - MTK  IV. 6,5-5,5

Gehér László beszámolója:

Erős csapattal játszottunk, annyi esélyünk volt a meccs előtt, mint a válogatottnak a horvátok ellen az esti meccsen. Akkora bravúrt nem tudtunk véghezvinni, mint Dzsudzsákék, de ez a 6,5-5,5-es vereség is kisebbfajta csoda. Az élő pontok alapján két számjegyű vereséget kellett volna szenvednünk. Néhány táblán majdnem 500 pont különbség volt az ellenfél javára, azon túl, hogy minden táblán magasabb volt az élőjük. A saját partimra figyeltem, így nem tudom a játékosokat egyenként értékelni. Néhány dolgot tudok csak kiemelni, amiket véletlenül hallottam, láttam. Lakatos Tamás mellettem játszott, tapasztalt ellenfelének kétszázzal több élője volt, de Tamáson láttam, hogy rendkívül magabiztos nem is csodálkoztam, hogy visszautasította ellenfele kétségbeesett remiajánlatát. Hamarosan nyert is, úgy, hogy még 83 perc gondolkodási ideje maradt. Mérő László is gyorsan nyert, a folyosón hallottam, hogy az ellenfél éljátékosai ámuldoztak, hogy Mérő milyen szépen nyert. Az első táblán Gehér József bravúros  döntetlent ért el, 2350-es ellenfele ellen, apró szépséghiba, hogy teljesen nyert állást adott remire. Sajben Mátét is dicséret illeti a remiért, ha jól hallottam neki is ajánlottak döntetlent a végjátékban, amit nem fogadott el. Külön meg kell említenem Neszményi Zoltánt. Ebben a bajnokságban körülbelül ötödször megyek úgy haza, hogy már csak ő játszik egy teljesen egál végjátékot. Ma már biztos voltam benne, hogy nyerni fog. Kár, hogy nem lehet rá fogadni fogadási játékon, hazafele minden pénzem rá tettem volna. Egyébként 9 partiból 8 pontja van, ezzel messze ő a csapat legjobb pontszerzője. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!