Atlétika
Nemes Rita

Nüanszok dönthetnek

Publikálva: 2017.10.27 Frissítve: 2017.10.26 Kézilabda

A K&H liga ötödik fordulójában a Kisvárdai KC látogat az Elektromos Csarnokba.

Az MTK Budapest női kézilabdacsapata több mint másfél hét szünet után játszik újra tétmeccset szombaton, a Kisvárdai KC ellen.

– Jobb lett volna, ha nincs ez a szünet, de alapvetően jól telt – vélekedett Golovin Vlagyimir, a kék-fehérek vezetőedzője. – Volt egy edzőmeccsünk, próbáltuk hasznossá tenni ezt a másfél hetet, hogy fel tudjunk készülni a Kisvárda elleni mérkőzésre.

A kék-fehérek rendkívül nehéz első öt fordulón vannak túl, a siófoki rajtot követően az előző bajnokság első négy helyezettjével találkoztak. Sokan úgy vélik, az MTK-s lányok számára a hétvégén kezdődik a bajnokság érdemi része.

Igaz, letudtuk a bajnokság öt legerősebb csapatát, de a többiek is nehezek lesznek – mondta Vova. – Nagyon erős és kiegyenlített a bajnokság, a pillanatnyi forma sokat számít, nüanszok döntenek. Elég megnézni például a Kisvárda szereplését: hazai pályán kikaptak a Budaörstől, előtte meg idegenben legyőzték a Fehérvárt.

A hatodik fordulóban a nyáron alaposan megerősített, jelenleg a K&H liga hatodik helyén álló Kisvárdai KC látogat az Elektromos Csarnokba. Mátéfi Eszter együttese három győzelemmel és egy vereséggel kezdte a szezont.

– Megnéztem sok meccsüket: egyszer futnak, máskor taktikáznak, variálják a védekezést, nagyon összetett feladat vár ránk – tekintett előre a vezetőedző. – A két pont megszerzése a cél, de a papírforma nem mellettünk szól. Tavaly is nehezen győztük le őket, a nyáron – edzőmeccsen – ikszeltünk, nagyon komoly játékerőt képviselnek. Mi mindenesetre igyekszünk saját magunkkal foglalkozni, a saját játékunkat játszani, és így eredményesnek lenni.

A szombati mérkőzés játékvezetői Bacs József és Bóna Szabolcs lesznek.

2017. október 28. 18:00 MTK Budapest – Kisvárdai KC; K&H női kézilabdaliga mérkőzés, Elektromos Csarnok (1138 Budapest, Népfürdő utca 18-20.)

 
Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!