Kézilabda
Kobela Tamara

Nincs miért búslakodni

Publikálva: 2018.09.05 Frissítve: 2018.09.05 Tenisz

Az első szettben tudta tartani a lépést Nagy Adrienn.

Junior US Open, 2. forduló
Camila Osorio Serrano–Nagy Adrienn 6:4, 6:2

Bár a nagy bravúr nem sikerült, klubunk sportolója, Nagy Adrienn nem érezhet csalódást a korosztályos amerikai nyílt teniszbajnokság második körében, a kolumbiai Maria Camila Osorio Serranotól elszenvedett vereségét követően. A juniortorna negyedik kiemeltjét, a fiatalok világranglistájának 7. helyezettjét megverni bravúr lett volna a javából. Még akkor is, ha dél-amerikai lévén ő salakon érzi magát leginkább otthon, míg a magyar játékos a US Open keményborítását tartja a kedvencének.

A találkozó kimenetele azonban nem a borításon múlt. A számszerű eredmény (6:4, 6:2) nem tükrözte igazából a nagy küzdelmet, amelyet a két 17 éves fiatal vívott. Csurgó Virág edző-édesanya szerint különösen az első szettben kiélezett, ki-ki meccset játszottak a lányok:

Úgy érzem, Adri és előző körös ellenfele, az amerikai Ong között nagyobb volt a játéktudásbeli különbség, mint most a kolumbiai leány ellen. Annak ellenére, hogy az első két játékban szinte nem is szereztünk pontot, annyira meglepett bennünket a gyors ritmussal, amit diktált. Csak dicsérni tudom Adrit azért, ahogy felvette a sebességet, majd néhány game-ben az irányítást is átvette. Kevésen múlott, hogy végül elment az első szett. Ez kicsit mintha kedvét szegte volna, amit Serrano könyörtelenül kihasznált. Adri kereste a réseket ellenfele játékán, de egyszerűen nem találta. Nagyon határozottan, nyugodtan és magabiztosan játszott a kolumbiai. Ez az, amiben leginkább fejlődnünk kell, a fontos pillanatban a másikra erőltetni az akaratunkat, ha arra van szükség. A magam részéről elégedett vagyok, teljesítettük, amiért jöttünk. Jobb játékostól, nagy küzdelemben veszítettünk, a világ legjobbjai között.

Nagy Adrienn érthető módon egészen másképp látta a mérkőzést. Nem értette, hogy ilyen fontos pillanatban miért nem tudott extra pontokat előhúzni a tarsolyából, és miért hibázott olyan sokat. Édesanyja szerint a hibák egyértelműen az ellenfél által diktált tempóból fakadtak. Ami viszont tény és a statisztika is tükrözi, a szervák közel sem sikerültek olyan jól, mint az első körben. Tíz kettős hibát ütött az MTK Budapest játékosa, hetet ráadásul az első szettben, amely ugye csak nagyon kevésen ment el. S míg az amerikai ellen vasárnap a második adogatások is  hatékonyak voltak, a kolumbiai leány ellen már kevésbé.

A mai mérkőzésen másképp kellett megütni az első szervákat, hiszen úgy jöttek vissza a labdák, mint a bombák – folytatta az értékelést Csurgó Virág. – Adri pontosan tudta, ki áll vele szemben, és hogy kockáztatnia kell.  Fejlődni csak ilyen mérkőzésekkel lehet. Még akkor is, ha vereség a vége. Sőt, talán így még tanulságosabb is a számunkra.

Adrienn másik edzője, édesapja, Nagy Tamás Budapestről izgulta végig lánya nagy kalandját. A találkozó után egyetlen mondatban vonta le a tanulságot:

Dolgozni kell tovább, lépésről lépésre haladni előre, a korosztályos top 10-be nem osztogatják ingyen a helyeket!

A kalandnak azonban nincs vége, hiszen a világranglistán pillanatnyilag 45. helyen álló Adrien még jövőre is juniorkorú lesz, ismét nekifuthat a négy korosztályos Grand Slam-tornának. Párosban a guatemalai Rivero Corado oldalán még az idei US Open is csak most kezdődik.

Forrás: utanpotlassport.hu, képek: Zádor Péter

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!