Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Nguyen Anasztázia évértékelése

Publikálva: 2017.01.03 Frissítve: 2017.01.02 Atlétika

Az MTK Budapest sprinterével beszélgettünk a tavalyi évről.

– Hogy láttad a tavalyi évet?

Vegyes érzelmei vannak ezzel kapcsolatban, mert egyéniben többet vártam magamtól, hiszen az évben nem sikerült egyéni csúcsot javítanom. Ugyanakkor a váltóval remekül sikerült az év, és az Eb-n országos csúcsot tudunk beállítani.

– Az Eb volt akkor a legnagyobb élmény idén?

Igen, egyértelműen. Százon ott, akkor az idei legjobbamat futottam, mindazonáltal idén a váltó eredménye volt kiemelkedő.

– Milyen a kapcsolatod a többiekkel a váltóból?

A csapat nagy részével már régóta együtt versenyzek, szóval sok ideje ismerem őket. Nincsen semmilyen érezhető rivalizálás, a jövőben pedig szeretnénk minél többet készülni közösen, mivel egy váltónál nagyon fontos, hogy kellő összetartás legyen.

– Volt olyan verseny, ami csalódást okozott számodra?

Többet vártam összességében az évtől, főleg az időeredményeket nézve. Például az Országos Bajnokságon, ha 11,4-el vagyok második, az nem lett volna probléma. Úgy gondolom, ha magamhoz képest jól futok, akkor nincs okom csalódásra, de ez tavaly nem mindig történt így.

– A hazai megmérettetések közül melyik volt a legemlékezetesebb számodra?

A Gyulai Memorial az, amely egy külön színvonalat képvisel, és szerintem ez volt a legjobb hangulatú és szervezésű magyar verseny az idén is.

– Milyen az új pályán készülni?

Nagyon otthonosnak tűnt már az elején is a pálya. Örültünk, hogy nem csak az atléták vagyunk, ott és maga a borítás kemény, gyors és nagyon szép színe van!

– A 60 vagy a 100 fekszik jobban neked?

Ez szezonfüggő. Fiatalabban a 100-at mondtam volna, mert akkor még nem működött ilyen jól a rajtom. Mostanában inkább már a 60-at mondanám, mert a táv eleje nagyon jól sikerült az utóbbi versenyeken, de ez jövőre lehet, hogy megint változik.

– 2017-ben min tudnál javítani?

Mindenképp azon szeretnénk dolgozni, hogy a vége is jó legyen a futásaimnak, úgyhogy erre koncentrálunk. Vannak kisebb-nagyobb technikai dolgok, de igyekszünk mindenre odafigyelni.

– Konkrét céljaid vannak?

Helyezésben nem nagyon szoktam gondolkozni, időeredményben pedig mindig az a cél, hogy megjavítsam az egyéni csúcsomat. Szeretnék a fedett Eb-n és az Universiadén jól szerepelni, és megjavítani a magyar csúcsot a váltóval.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!