Kézilabda
Kobela Tamara

Nem sikerült borítani a papírformát

Publikálva: 2020.02.24 Frissítve: 2020.02.24 Tenisz

Fucsovics Márton az első fordulóban búcsúzott a dubaji, 2,8 millió dollár összdíjazású keménypályás tornától.

Az MTK Budapest játékosa Gaël Monfilsszal csapott össze, akitől eddigi egyetlen mérkőzésükön, tavaly májusban kikapott a madridi salakos versenyen. A világranglista 9. helyén álló francia bombaformában érkezett az Egyesült Arab Emírségekbe, februárban ugyanis megnyerte a montpellier-i és a rotterdami viadalt is, és immár kilenc meccs óta volt veretlen.

A 28 esztendős Fucsovics remek kezdéssel 2:0-ra elhúzott, ám öt évvel idősebb riválisa hamar utolérte őt, majd 4:3-as vezetésénél ismét brékelt. Ekkor azonban nem tudta kiszerválni a szettet, csakhogy 4:5-nél klubunk játékosa sem hozta az adogatását, ami már a játszmába került.

Monfilsról a folytatásban is falként jöttek vissza a labdák, Fucsovicsnak bréklabdákat kellett hárítania, majd 3:4-nél 12 perces gém végén egyenlített. A játszma egyetlen brékje – a mi szempontunkból – a legrosszabbkor jött, ugyanis az MTK Budapest teniszezője 5:6-nál elvesztette a szerváját, és ezzel a meccset is, amely 1 óra 58 percig tartott.

Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Gaël Monfils (francia, 3.)-Fucsovics Márton 6:4, 7:5

Forrás: MTI

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!