Kézilabda
Koronczai Petra

Nem lesz sétagalopp

Publikálva: 2019.03.25 Frissítve: 2019.03.25 Röplabda

Előbb a Jászberény, majd a Szombathely vár női röplabdacsapatunkra.

Pokoli nehéz hétvége elé néz női röplabdacsapatunk: pénteken a Jászberény otthonába látogatunk, vasárnap a Haladást látjuk vendégül. A papírforma mindkét találkozón az Extraligából érkező riválisunk mellett szól, de Tóth Gábor tanítványai a Kaposvár ellen már bizonyították: fittyet hánynak az oddsokra.

A Jászberény VT az 5. helyen végzett az alapszakaszban: Deme Gábor együttese 20 mérkőzésen 12 pontot szerzett, és a Magyar Kupában is a legjobb négy közé jutott – a negyeddöntőben épp a mieiket búcsúztatva. Korábbi játékosunk, Petőváry Panni minden bizonnyal nem léphet pályára pénteken, mivel a Budaörs elleni mérkőzésen súlyosnak tűnő sérülést szenvedett.

Vasárnapi ellenfelünk, a Hungast-Haladás Szombathely a 6. helyen zárta az alapszakaszt: 20 mérkőzésen 3 pontot gyűjtött az Extraligában – december 16-án, a Jászberény ellen. Dr. Mucsi Péter együttesében két ismerős arcra bukkanhatunk: a szombathelyieket erősíti Takács Bernadett, illetve Marija Cicic.

A pénteki mérkőzésen Jámbor Tamás és Csizmarik József, a vasárnapin Barabás Barnabás és Adler László fújja a sípot.

2019. március 29. 19:00 Jászberény VT–MTK Budapest (Extraliga kvalifikációs kör, 4. forduló); Bercsényi úti Sportcsarnok (Jászberény)
2019. március 31. 17:00 MTK Budapest–Hungast-Haladás Szombathely (Extraliga kvalifikációs kör, 5. forduló); MTK Budapest Röplabdacsarnok

Nem lesz sétagalopp

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!