Kézilabda
Koronczai Petra

Nem kellett izgulnunk (GALÉRIA)

Publikálva: 2017.10.22 Frissítve: 2017.10.22 Labdarúgás

Soproni VSE-MTK Budapest 0-4 (0-3)

A mérkőzés élő, szöveges közvetítése.

Soproni VSE – MTK Budapest 0-4 (0-3)

Sopron, Soproni Városi Stadion

Vezette: Oláh Gábor (Radványi, Kulman, Baghy)

Sárga lap: Gyürki (43.), illetve Gera (29.)

Gólszerző: Hrepka (7.), Gera (34, 44.), Kanta (50.)

Soproni VSE: Heinrich – Gyürki, Koronczai (Kovács Dominik, 66.), Sifter, Ágh, Szabó – Horváth, Holzmann (Kovács Alex, 59.), Hadházi, Szőke – Kulcsár (Krizsonits, 59.)

Vezetőedző: Németh Szabolcs

MTK Budapest: Demjén – Katona, Balogh, Baki, Deutsch – Vass Patrik, Vass Ádám (Borbély, 50.), Kanta, Gera (Jakab, 64.) – Hrepka (Schäfer, 66.), Torghelle

Vezetőedző: Feczkó Tamás

A bajnokság 14. fordulójában a 19. helyezett Sopron otthonába látogattunk, így toronymagas esélyesei voltunk a találkozónak. Ennek megfelelően domináltunk is a mérkőzés elején, aminek a 7. percben meg is lett az eredménye: Kanta ívelt szögletből a hosszúra, majd Gera visszafejelt labdáját Hrepka káprázatos mozdulattal ollózta a kapuba. (0-1)

A Sopron, a gól ellenére nem nagyon jött előre, továbbra is a védekezésre helyezték a hangsúlyt, így nem volt veszélyben Demjén kapuja. A mieink nyomása a 34. percben ismét góllá érett: Katona passzolt Kantához, aki remekül tálalt Vass Patrik elé, ő egyből centerezett, a kapu előtt pedig Gera érkezett és lőtt a hálóba. (0-2)

A félidő vége előtt gyakorlatilag eldöntöttük a mérkőzést: Gerával szabálytalankodott Gyürki, körülbelül 25 méterre a kaputól, a szabadrúgást pedig maga a sértett értékesítette. A pontrúgás jócskán megpattant a sorfalon, így Heinrichnek nem volt esélye hárítani. (0-3)

A második félidőt ott kezdtük, ahol az elsőt abbahagytuk. Gerát buktatták a kaputól 23 méterre a hazaiak. A szabadrúgás mögé ezúttal Kanta állt oda, és kiváló mozdulattal tekert a rövid felsőbe. (0-4)

Öt perccel később a Sopron vezethetett kontrát, de Baki blokkolta a hazai lövést. Demjénnek szinte egyszer sem kellett kézzel játékba avatkoznia a találkozó során.

A 63. percben tovább növelhettük volna előnyünket, amikor Vass Patrik kapott remek labdát Kantától, de Heinrich bravúrral hárította szélsőnk lövését. Két perccel később Hrepka kínálta meg a soproni kapust kitűnő labdaátvétel után, de gól ezúttal sem született.

Húsz perccel ezután ismét szemet gyönyörködtető támadást vezettünk: Borbély emelt Vass Patrikhoz, aki Torghelle elé tálalt, de az egyik soproni védő a gólvonalról tudott tisztázni. A hajrában sem hagytuk egyáltalán kibontakozni a hazaiakat, sőt, az újabb gólhoz mi álltunk közelebb. Végül találat már nem született, így 4-0-ra nyertük meg a mérkőzést.

Feczkó Tamás: – Nagyon örülök, hogy ilyen lelkesek voltunk a rossz idő ellenére. Jól szervezetten, magabiztosan játszva hoztuk a három pontot, amivel remélem megörvendeztettük a közönséget, akik ilyen nagy utat tettek meg az esős időjárás dacára. 

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!