Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Nem jött a győzelem

Publikálva: 2016.03.27 Frissítve: 2016.05.20 U17

Négy utánpótlásgárdánk lépett pályára pénteken, de egyik sem tudta három ponttal zárni találkozóját.

A húsvéti ünnepek miatt már pénteken megrendezték az utánpótlás labdarúgó-bajnokságok fordulóit. A legidősebbek nem léptek pályára, az U19-es bajnokság I. osztály felsőházában az ötödik fordulót június elejére halasztották, így tizenkilenc éveseink jövő héten, szombaton meccselnek a Vasas Kubala Akadémia ellen. Másik négy utánpótlásgárdánk viszont pályára lépett. Az U17-es, az U16-os, az U15-ös és az U14-es srácainknak is a kispesti Bozsik stadionban volt jelenésük, a Budapest Honvéd-Magyar Futball Akadémia korosztályos együttesei ellen mérettek meg. Lássuk időrendben, mi történt pénteken!

Kétóránként zajlottak a találkozók. Az első összecsapáson Székely Zsolt fiai, az MTK Budapest U16-os csapata találkozott a bajnokság felsőházának hatodik fordulójában a Budapest Honvéd-MFA gárdájával (az ötödik fordulót elhalasztották, azt későbbi időpontban pótolják). Srácaink – Stampf és Gréczi révén – az első játékrész végén kétgólos előnnyel vonultak pihenőre, de a második félidő hajrájában a piros-feketék megrázták magukat, és Kecskeméti duplájával egyenlítettek. A részletekről ITT olvashatnak!

Budapest Honvéd-MFA – MTK Budapest U16 2-2 (0-2).

MTK Budapest U16: Mityók – Balogh, Nemes, Opavszky, Jámbor – Molnár D., Gréczi, Stampf - Babinszky, Tóth Z., Horváth O.

Cseréink: Fodor Zs., Mezei, Papp D.

Gólszerzőink: Stampf (32. perc), Gréczi 43. perc).

Pontban a déli harangszóra kezdtek az egy évvel idősebbek, az MTK Budapest U17-es fiai. Petres Tamás gárdája hasonló forgatókönyvet produkált, mint a fiatalabbak. Fiaink itt is kétgólos előnyt szereztek, amin Kisari és Bolla osztoztak, de az ellenfél azonnal szépíteni tudott, és közvetlenül az első játékrész vége előtt kiegyenlített. A második félidőben több találat már nem esett, így csapatunknak meg kellett elégednie az egy ponttal. További részleteket ITT találnak!

Budapest Honvéd-MFA – MTK Budapest U17 2-2 (2-2).

MTK Budapest U17: Papp B. – Szabó Zs., Molnár B., Schäfer, Adorján – Dencinger, Lustyik, Bolla – Szuhodovszki, Kisari, Palincsár.

Cseréink: Bacsó, Szekeres, Kugli, Torvund.

Gólszerzőink: Kisari (6. perc), Bolla (9. perc).

Délután kettőkor következtek a tizenöt évesek, az MTK Budapest U15-ös csapata. Szász Ferenc fiai számára is jól indult minden. Kapronczai és Forrai is betalált az első játékrészben, így kétgólos kék-fehér előnnyel vonultak pihenőre a csapatok. A második félidőben viszont kijött az ellenfél nagyobb tudása, jött a feketeleves. A 61. és a 75. perc között négyet rámolt be Németh hálójába a piros-fekete alakulat, így vereséggel távoztak srácaink a Bozsik Stadionból. Részletekért kattintson IDE!

Budapest Honvéd-MFA – MTK Budapest U15 4-2 (0-2).

MTK Budapest U15: Németh B. – Gézárt, Vágó, Sághy, Farkas – Vass, Mogyorósi, Forrai – Kovács, Kópis, Kapronczai.

Cseréink: Németh G., Törőcsik, Miknyóczki.                                                                

Gólszerzőink: Kapronczai (16. perc), Forrai (27. perc).

Az utolsó – délután négykor kezdődő – összecsapást a legfiatalabbak játszották, az MTK Budapest U14-es csapata. Pinezits Máté együttese sem tudott javítani az addigi gyengébb napi mérlegen, nem sikerült győzelemmel búcsúzniuk a Bozsik Stadiontól. Molnár találata révén vezettünk, de az ellenfél egyenlített, a második játékrészben pedig fordított is, a végén még az egy pontért és a veretlen mérleg megőrzéséért is kapaszkodni kellett. Végül tíz perccel a vége előtt Szalkának sikerült az egyenlítés. Egyéb részletekről ITT olvashatnak!

Budapest Honvéd-MFA – MTK Budapest U14 2-2 (1-1).

MTK Budapest U14: Bencze – Tarjáni, Várkonyi, Abért, Kiss – Kosznovszky, Balogh, Kata – Szalka, Molnár, Zuigéber.

Cseréink: Kopperman, Miknyóczki.

Gólszerzőink: Molnár (10. perc), Szalka (81. perc).

Ez a kör nem úgy sikerült,  ahogyan azt szerettük volna, de kesergésre nincs ok. Jövő héten javítani kell!

Hajrá, srácok!

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!