Keresés

Nem feltett kézzel megyünk Debrecenbe

Publikálva: 2018.01.30 Frissítve: 2018.01.30 Kézilabda

Ugyan a házigazda az esélyes, de szeretnénk megnehezíteni a DVSC dolgát.

Nagyon fontos mérkőzést nyert csapatunk vasárnap: a kiesés elől menekülő Vasast győztük le 24-20-ra az Elektromos Csarnokban, tévés meccsen.

– Nagyon elégedett voltam az eredménnyel és a mutatott játékkal is – mondta Golovin Vlagyimir, csapatunk vezetőedzője – Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, a bennmaradás szempontjából nagyon fontos volt, hogy győzzünk. A támadójátékban nem tudtunk brillírozni, de az ilyen meccseket jó védekezéssel lehet megnyerni. 11 gólt kaptunk az első 45 percben, nagyon precízen védekeztünk, igaz, az utolsó negyedórára kicsit elfáradtunk, buta hibákat vétettünk, de ez benne van a pakliban.

Fontos győzelem ide vagy oda, nem ünnepelhetünk sokáig: csapatunknak pénteken már a Hódos Imre Sportcsarnokban van jelenése.

– Igaz, hogy csak hárommal van több pontja, a neveket tekintve jobb csapat nálunk a DVSC. A Hódosban sosincs könnyű dolga az ellenfeleknek, a hazai pálya mindenképpen mellettük szól, ettől függetlenül persze nem feltett kézzel megyünk Debrecenbe. Az edzőváltás után talán most nem a legstabilabb a helyzetük: a Fradi ellen egész jól játszottak, de Kisvárdán például vereséget szenvedtek.

A pénteki mérkőzésen B. Pech Katalin és Vágvölgyi Mária fújja a sípot.

2018. február 2. 18:00 DVSC-TVP – MTK Budapest; Hódos Imre Sportcsarnok (4028 Debrecen, Kassai út 32-34.)

MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!