Atlétika
dr. Nguyen Anasztázia

Nagy Adrienn kettős győzelme Melbourne-ben (LAPSZEMLE)

Publikálva: 2019.01.22 Frissítve: 2019.01.22 Tenisz

Nagy Adrienn folytatja nagy menetelését Melbourne-ben. 17 éves játékosunk nemcsak japán partnere oldalán párosban, de egyesben is nyerni tudott a korosztályos Australian Open második fordulójában.

Izgalmas csatában nyerte meg második egyes mérkőzését Nagy Adrienn a korosztályos nyílt ausztrál teniszbajnokságon. 17 éves játékosunk tavaly a Roland Garroson és Wimbledonban egyaránt az első, a US Open-en pedig a második fordulóban búcsúzott, így a kedd hajnalban, Melbourne-ben aratott győzelmével újabb lélektani határt lépett át. Ellenfele az orosz Darija Frajman volt, aki két évvel ezelőtt még kétszer is megverte a magyar teniszezőt, ám azóta az erőviszonyok igencsak kiegyenlítődtek közöttük. Sőt a találkozó előtt már Nagy Adrienn is úgy vélte, ezúttal talán már ő az esélyesebb, különösen a melbourne-i kemény, gyors pályának köszönhetően.

A mérkőzés előtti reménykedésből végül valóság lett, hiszen hatalmas küzdelemben, 2 óra 31 perces játékidőt követően a magyar teniszező emelhette örömmel magasba az ütőjét. A számszerű eredmény 6:2, 2:6, 7:6 (7) pedig kiválóan tükrözi a mérkőzés képét.

Egyesben és párosban egyaránt túljutott a második körön Nagy Adrienn.

− Az első szettben Adrienn nagyszerűen játszott, pontosan végrehajtotta az utasításaimat – számolt be a találkozó után Nagy Tamás edző-édesapa az egyes mérkőzésen történtekről. − Azt kértem tőle, hogy sokat játsszon centerben nagy tempóval, s ez a taktika be is jött. Egyébként is nagyon jól ment minden. A másodikra az ellenfél kiismerte a játékát, két-három ütés után Adrinak jobban kellett volna nyitnia és úgy befejezni, de ez nem sikerült. A döntő szettben viszont már igen, ennek köszönhetően tudott elhúzni. A végére azonban annyira elfáradt, hogy egyre több izma kezdett görcsölni. Meglévő apró sérülésére ekkor nagyon okosan behívta a gyúrót, s nyert némi  időt. A vége már csak a harcról szólt. Adri akarta jobban a győzelmet.

Nagy Tamás szerint a végjáték bizonyítja legjobban, mennyire hiányzik az ausztrál túra előtt elmaradt igazi téli alapozás, amelyre a hosszúra nyúlt tavalyi szezon és a foghúzással járó néhány napos fáradtság miatt nem kerülhetett sor. A kimerítő találkozó után a helyi szervezők Adriennt azonnal a gyúrószobába kísérték, ahol nemcsak masszást, de megfelelő folyadék- és sópótlást is kapott, és jégfürdőben is részesülhetett. Erre a megkülönböztetett figyelemre egyébként azért is volt nagy szüksége, mert egy-két órán belül fontos páros mérkőzés várt rá.

− Amikor Adri végre kijött a kezelésekről, kértem, ne nagyon mutassa mennyire elgyötörte a meccs, hiszen a párosra ugyanolyan önbizalommal kell odaállnia, mint az egyesben – tette még hozzá Nagy Tamás, akinek leánya érthető módon azt a választ adta: állapotát nem nagyon tudta titkolni, mindenki látta, hogy alig tud lábra állni.− Olyan nagy terhelésnek vannak kitéve ezek a fiatalok, hogy nagyon nagy figyelmet kell fordítanunk a fizikai állapotukra. Adriennek nagyon jólesett, hogy Babos Tímea minden lehető módon segített neki ebben, ráadásul a meccseinek eredményét is figyelemmel kíséri. Egy tizenhét éves játékos számára ez olyan pluszokat tud adni, ami semmi mással nem pótolható.

A néhány órával később kezdődő páros találkozón végül semmi jelentősége nem volt annak, hogy ellenfelei látták-e Adrienn fáradtságát vagy sem. Japán partnerével, Kavagucsi Nacumival ugyanis mindössze 45 perc alatt győzték le (6:3, 6:0) a brit Victoria Allen, Destinee Martins kettőst.

Adrienn tehát menetel tovább, egyesben a legjobb 16, párosban pedig a legjobb 8 között folytatja.

Forrás: nso.hu

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!