Atlétika
Diósi-Moravcsik Angéla

MTK Törökbálint - Vásárhelyi KS 81-60

Publikálva: 2017.09.16 Frissítve: 2017.09.16

Megnyerte a - most indult bajnoki - szezon első mérkőzését csapatunk a Hódmezővásárhely ellen, így szépen sikerült az új szakmai vezető, Simon Nándor debütálása is.

MTK Törökbálint-Vásárhelyi KS  81-60 (20-14, 18-13, 17-19, 26-14)

Törökbálint Sportközpont

statisztikai lap

A külföldön tartózkodó Bihari Máté, a bokasérüléssel bajlódó Máriás Gergő és a súlyos sérülés miatt hosszabb időt kihagyni kényszerülő Weisz András nélkül állt fel együttesünk a bajnoki idénynyitóra, a vendég Hódmezővásárhely ellen.

Vendégkosárral kezdődött a mérkőzés, de a 6. percben már 14-re vezetett a hazai gárda. Az első negyed végén 20-14 volt az állás. A második játékrészben is jobbára az MTK Törökbálint akarata szerint alakultak a dolgok, de a Vásárhelynek mindig sikerült lőtávolban maradni. A félidőben megnyugtatónak látszó 11 pontos különbséget mutatott az eredményjelző (38-27).

A harmadik negyedet nagyszerűen kezdte csapatunk, pillanatok alatt 15 pontra hízott az előny (42-27), de utána jókora hullámvölgy következett, a 4-19-es periódus következtében. Így a játékrész 7. percére kiegyenlített a Hódmezővásárhely (46-46). Az etap utolsó három minutumában aztán 9-0-ás rohammal kissé megnyugtatta csapatunk a hazai nézőket (55-46). A záró felvonásban egy darabig stabilizálódott a különbség, de fokozatosan felőrölte ellenfelét az MTK Törökbálint, mely néha látványosan játszott, így biztos hazai siker született az idénynyitón.

A harmadik negyed mintegy hatperces időszakát leszámítva, végig kézben tartotta csapatunk a mérkőzés irányítását. Az új szakmai vezető, Simon Nándor elképzelése, játékrendszere többségében visszaköszönt a pályán, bár még természetesen sokkal több idő kell a részletek kimunkálásához. Jakab Péter és Boinitzer Dávid vezérletével összességében jól játszott csapatunk, amelyben rajtuk kívül Mohay Péter, Bognár Mátyás és az egyetlen dobást sem rontó Nagy Szabolcs teljesítményét is ki lehet emelni.

A következő fordulóban nehéz feladat vár kosarasainkra, az élmezőnybe törekvő Győri KC otthonában játszunk pénteken.

Simon Nándor szakmai vezető: – Harmincnégy percen keresztül a saját játékunkat tudtuk játszani. A maradék hat percben a vendégek megmutatták, hogy miért is résztvevői ennek a csoportnak. A harmadik negyedben a kellemetlen játékstílusuknak köszönhetően ki is egyenlítettek. Ezt követően rendeztük a sorainkat és a végére magabiztosan, huszonegy ponttal nyertük az első bajnoki találkozónkat. Nagyon boldog vagyok, hogy a csapatunk így tudott bemutatkozni hazai pályán. Mostantól a Győr elleni fordulóra koncentrálunk, ahová már egy győztes mérkőzéssel a hátunk mögött érkezünk.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!