Tenisz
Gálfi Dalma

MTK Budapest - Videoton FC 1-0 (0-0) (GALÉRIA)

Publikálva: 2016.08.16 Frissítve: 2016.08.16 Labdarúgás

Három pontot ért Torghelle fejese a székesfehérváriak ellen.

A mérkőzés élő, szöveges közvetítése.

MTK Budapest – Videoton FC 1-0 (0-0)
Dunaferr Aréna, 704 néző
Vezette: Pintér Csaba (Huszár, Szalai, Képe, Molnár, Kulcsár)

MTK Budapest: Hegedüs - Poór, Vukmir, Vass, Vadnai - Borbély, Kanta, Vogyicska (Katona, 92.) - Hrepka (Jakab, 82.), Torghelle, Korozmán (Szatmári I,72,).
Vezetőedző: Teodoru Vaszilisz

Videoton FC: Kovácsik - Nego, Lang, Vinícius, Szolnoki - Juhász, Pátkai - Szuljics, Lazovics (Feczesin, 57.), Bódi (Kovács, 46.) - Géresi (Barczi, 65.)
Vezetőedző: Henning Berg

Gólszerző: Torghelle (64.)

A mérkőzés díjátadóval kezdődött, Lang Ádám, Torghelle Sándor és Hegedüs Lajos kapott elismerést a Hivatásos Labdarúgók Szervezetétől az előző szezonban nyújtott teljesítményük elismeréséül. 

A kezdő sípszó után aktívabban kezdett csapatunk, Hrepka Ádám és Korozmán Kevin próbált a védelem mögé jutni, de Vinícius és Nego mindig el tudta előlük fejelni a labdát. Az első komoly helyzet Korozmántól indult, a fiatal szélső passzolt középre Torghellének, aki 16 méterről lőtt kapura, de Kovácsik hárított. Kemény, férfias küzdelem dominált az első negyedórában, ennek főleg a kék-fehér játékosok látták a kárát, de a játékvezető nem osztott lapokat a néhol már durva belépőkért.

A továbbiakban is a támadójáték dominált, Kanta indította Hrepkát, aki éles szögből próbálkozott, és csak a középen érkező Viníciusnak köszönhető, hogy nem született gyönyörű találat belőle. Pár perccel később ismét Hrepka, majd Korozmán lőtt, ezt követően Torghelle kísérletezett, de a háló nem zörrent. 

A hazaiak legnagyobb lehetősége Lazovics 17 méteres szabadrúgása volt, amit Vass Ádám mentett szögletre. Ezt követően a támadó párharcok főleg a vendégkapu előtt zajlottak, Torghelle és Lang rendszeresen küzdött egymással, ám az első játékrészben utóbbi kerekedett felül, így gól nélküli döntetlennel ért véget az első játékrész.

A félidei pihenőt követően úgy ment tovább a mérkőzés, mint az első játékrészben. Torghelle próbálkozott lövéssel, de kaput nem tudott találni. Juhász Roland is villant, ám fejese a kapu mellé szállt. A hatvanadik perc után beindult az MTK játéka, előbb Hrepka indult egyedül kapura, Kovácsik ekkor bravúrral hárított, a hatvannegyedik percben azonban már nem volt lehetősége rá. Vadnai Dániel a kezdőkörből passzolt szélre Poór Patriknak, aki középre ívelt magasan, a hosszú oldalon Torghelle Sándor jött egyedül, és gyönyörűen fejjel talált a hosszúba, megszerezve a vezetést és a győzelmet a fővárosiaknak.

A mérkőzés utolsó harminc perce főleg a vendégek támadásaival telt, lövésig azonban csak egyszer jutottak el, amikor Feczesin fejelt kapura. Hegedüs magabiztosan fogta meg a labdát, az eredmény pedig nem változott.

Teodoru Vaszilisz: Végre megszületett a győzelem, sikerült gólt szereznünk újra. Egy rendkívül jó csapat ellen szereztünk három pontot, ami már kijárt nekünk. A játékosok mindent megtettek, kevés teret adtunk a Videotonnak, jól lezártuk a széleket, és tudtunk kontrázni, egy ezekből be is ment. Úgy gondolom, a mai napon megérdemeltük a három pontot. Ismerem a Videoton játékosait, ha területet adunk nekik, akkor gyorsan végigviszik a labdát. Lassítani akartuk őket, a futóversenyben jobbak lettek volna, így viszont mi tudtuk diktálni a tempót.

Henning Berg: Nem volt jó mérkőzés, mindkét csapat számára nehéz volt, főleg a fáradtság miatt. Nem játszottunk úgy, ahogyan igazán tudunk, ahogyan igazán szeretnénk. Nem alakítottunk ki elég helyzetet, az MTK pedig sokat tudott kontrázni, ebből egyet értékesítenie is sikerült. Lassan játszottunk, sok meccs van a csapat mögött, de nekünk kellett kevesebb pihenő után játszani. Ám erre nem lehet fogni az eredményt, sok munka áll előttünk.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!