Kézilabda
Kobela Tamara

Minden jó, ha a vége jó? (GALÉRIA)

Publikálva: 2018.12.21 Frissítve: 2018.12.21 Kosárlabda női

Ezúttal talán még a legutóbbinál is rosszabbul kezdett az MTK Budapest élvonalbeli női kosárlabdacsapata, a Tiszaújvárosban 36–12-re elbukott nyitó játékrész után az Atomerőmű KSC Szekszárd ellen 28–5-re vesztette el az első negyedet – de aztán szépen kiegyenesedett.

Az első kisszünetben bizony nehéz volt pozitívnak maradni a városmajori kosárlabdacsarnokban, ha a hazaiaknak szurkoltál a csütörtök esti bajnokin. A szekszárdiak szigorú védekezése megijesztette a mieinket, túlságosan is, így csupán két kosarat tudtak dobni tíz perc leforgása alatt – pedig voltak helyzetek, ha nem is mind ziccerek. 2–2-re még kiegyenlített az elején nagyon aktív, sokat próbálkozó Hegedűs Janka, sőt a vezetésért is támadhattunk – ehhez képest a kilencedik percben 2–27 is volt az állás. Mi tagadás, „égett a ház”: 2/15-ös mezőnybeli dobásmutatóval, hat eladott labdával álltunk az első negyed végén, és sérülésektől sújtott csapatunk problémái egészségügyileg is szaporodtak, amidőn Wéber Fruzsinának begyulladt a sarka, de a beteg Czirják Noémihez hasonlóan vállalta a játékot, akárcsak a november 3-án, Sopronban agyrázkódást kapó Koch Dóra, aki ezen az estén újabb ütéseket kapott a fejére, és a vérnyomása is nagyon felment.

Nem álltunk jól, na – és mégis jó szájízzel távoztunk a lefújás után, noha a bajnokság jelenlegi erőviszonyait figyelembe véve a szenzációszámba menő győzelemre már végképp nem lehetett esélyünk ekkora hátrányból nekivágva a mérkőzés maradék háromnegyedének.

A mérkőzés maradék három negyedéből kettő kifejezetten jól sikerült a számunkra, főleg a második, amely mintha nem is ugyanannak a meccsnek a folytatása lett volna, amely tíz játékperc után rövid időre abbamaradt. Főleg a magára találó Szabó Flóra tíz pontjára építve megkezdtük a felzárkózást, olyannyira, hogy a félidőre alig maradt két számjegyű a különbség, miután ezt a negyedet 24–13-ra megnyertük. Eladott labdából azért erre a jó időszakra is jutott öt, és volt olyan vendégakció, amikor a szekszárdiak hétszer szedték vissza a lepattanót, vagyis egy támadásból nyolcszor próbálkozhattak – mégsem sikerült betalálniuk, ami alátámasztja azt az állítást, hogy a védekezés is kezdett összeállni. Elöl pedig ebben a negyedben 8/13 volt a mezőnybeli dobóteljesítmény és 7/8 a büntetőzés, ezek már előremutató mutatók, olyanok, amelyek egy egész meccsre kiterjesztve győzelmet ígérnek, tehát magukban hordozzák a boldogabb új év lehetőségét.

Ám erre a találkozóra még nem sikerült állandósítani a jó formát, tovább hullámzott az összecsapás, a harmadik negyedben (17–27) visszaesés, a negyedikben újra jó periódus (14–6) következett, a végeredmény emészthető, 14 pontos, 60–74-es vereség lett, amivel teljesült az a cél, hogy jobb eredményt érjünk el, mint amikor az idény első felkészülési mérkőzésén 88–44-re kikaptunk Szekszárdon. Hozzá kell tenni, hogy a tolnaiak vezetőedzője, Djokics Zseljko nem erőltette a külföldi kosarasai szerepeltetését: kettőt közülük egyáltalán nem játszatott, egyet keveset, egyedül a center Erica McCall kapott számottevő játékidőt, 24 percet – ami alatt össze is hozott ugyanennyi teljesítményindexet. Végezetül amellett se menjünk el szó mellett, hogy fiataljaink milyen jól szálltak be a meccsbe: Schiroky Szonja és Gróf Tímea is egy remekbe szabott hárompontossal. Utóbbi mindezt megfejelte még a legvégén egy szép kettő plusz egyes kombinációval.

Végeredmény:

MTK Budapest–Atomerőmű KSC Szekszárd 60–74 (5–28, 24–13, 17–27, 14–6)

Statisztika

Nagy Dóra: – Az első negyed katasztrofális volt, akkor támadásban szörnyen kosárlabdáztunk, el sem kezdtük a játékainkat, túlságosan tiszteltük az ellenfelet. Aztán a második tíz percre megnyugodtunk, védekezést is váltottunk, és az adott egyfajta biztonságérzetet. Jól sült el a három magasemberes játékunk, plusz annak is örülhettem, hogy a fiataljaink ismét kitűnően éltek a lehetőséggel.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!