Taekwondo
Patakfalvy Luca

Méltó befejezés

Publikálva: 2017.04.02 Frissítve: 2017.04.02

Az egyik bajnokesélyest sikerült legyőznie az MTK Törökbálintnak.

MTK Törökbálint – Oroszlányi SE Lions 91-76 (20-18, 23-16, 24-15, 24-27)

Törökbálint Sportközpont, 300 néző

Már a mérkőzés kezdetekor remek hangulatot produkáltak a drukkerek. A csapatát idegenbe is elkísérő oroszlányi tábor híres a szurkolásáról, és a hazai oldal is kitett magáért. Ennek megfelelően, kellően felpörögve kezdett mindkét gárda. Az első percekben a vendégek voltak eredményesebbek – főleg a centerük –, Horváth Márton jeleskedett, az Oroszlány első tzenkét pontjából kilenc az ő nevéhez fűződött. A hazai oldalon Jakab Péter triplája és Mohay Péter tempója jelentette a ponttermést az első három percben (5-10). Utána viszont beindult Horváth Kristóf: előbb bejelentkezett hárompontossal majd kétszer közelről talált be, így kiegyenlített az MTK Törökbálint (12-12). A szoros küzdelmet hozó első etap Bihari Máté kosarával zárult, amellyel kétpontos előnyhöz jutott a vendéglátó (20-18).

A második játékrész elején pontbéli adok-kapok alakult ki. Oroszlányi részről főként az amerikai légiós, Jestin Lewis villogott, míg az MTK-nál inkább a csapatjáték dominált. Egyre többször találták meg a kék-fehérek Szabó Tibort, aki szép kosarakkal és zsákolásokkal hálálta ezt meg. Miközben a hazaiak támadójátéka eredményes maradt, több akciót sikerült kivédekezniük, és fokozatosan ellopakodtak ellenfelüktől. Az etap felénél – Horváth triplája után – 33-28 volt az állás, utána pedig főként Boinitzer Dávid termelte a pontokat. A félidőben 43-34-es Törökbálint vezetést könyvelhettünk el.

A harmadik negyedben ott folytatta az MTK Törökbálint, ahol a nagyszünet előtt abbahagyta, azaz jó védekezéshez jó támadójáték párosult. A játékrész derekánál 17 pontosra nőtt a hazai előny (55-38). Jakab továbbra is remekelt, sorra hozta helyzetbe társait, de maga is kivette a részét a ponttermelésből. A harmadik negyed végére még eggyel sikerült megtoldani a különbséget, így 18 pontos hazai vezetés birtokában kezdődhetett a záróperiódus (67-49).

A meccsen a legnagyobb különbség a 34. perc végén alakult ki, amikor 24 pont volt közte (79-55). Utána gyorsan szerzett nyolc pontot az Oroszlány (79-63), de hamar sikerült reagálni erre Szarvas Gábor együttesének, és három perccel a vége előtt – Szabó újabb zsákolását követően – megint húsz fölé nőtt a különbség (86-65). Ezután kicsit leeresztettek a kék-fehérek, viszont az utolsó jelenet stílszerűre sikeredett: szép akció végén Boinitzer bedobott a sarokból egy triplát, és ezzel alakult ki a 91-76-os végeredmény.

A szezon eddigi legjobb játékát nyújtották a kék-fehérek, a mérkőzésen több ragyogó teljesítményt is láthattunk. Horváth, Jakab, Boinitzer és Szabó is remekelt, és – bár ez a statisztikából kevésbé látható – Bihari, Mohay, sőt Baross Kristóf is sokat tett a győzelemhez.

Az MTK Törökbálint – páratlan módon – egymás után hatodszor jutott be a felsőházi rájátszásba, mivel a nyugati csoport negyedik helyén végzett. A rájátszás első fordulójában a keleti csoportot megnyerő, az A-csoportba való feljutást egyértelmű célként megjelölő Debrecen lesz az ellenfél.

Szarvas Gábor: – Nagyon büszke vagyok a csapatunkra, magas színvonalon kosárlabdáztak a srácok. Köszönjük a szurkolóinknak a biztatást, nagy energiát adtak nekünk! Az idei rájátszásba nyolc nagyon erős gárda jutott be, érdekes párharcok lesznek. Ma este megmutatta az együttesünk, hogy hol tartunk, de leszünk mi ennél még sokkal jobbak is.

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!