Kézilabda
Szőke Szonja

Megváltozott a gondolkodásmód

Publikálva: 2016.12.04 Frissítve: 2016.12.04

Fontos két pontot szerzett Pápán az MTK Törökbálint.

A férfi kosárlabda NB I/B 8. fordulójában a Nyugati csoport ötödik helyén álló MTK Törökbálint a hatodik helyezett Motax-Pápai KC otthonába látogatott.

Motax-Pápai KC – MTK Törökbálint 74-91 (24-20, 12-23, 16-24, 22-24)

A hazai pályán veretlen pápaiak ellen Mohay Péter sérülés miatt nem állt Szarvas Gábor rendelkezésére.  

A hazaiak kezdtek jobban: a szerb légiósuk, Nikola Majics, illetve a legendás, 78-szoros válogatott, négyszer az Év Játékosának választott Kálmán László vezetésével 5-0-ra, majd 15-8-ra is vezettek. A remekül játszó Boinitzer Dávid triplájával a fővárosiak feljöttek 22-20-ra, de kaptak még egy kosarat, így 4 pont hátránnyal zártuk az első negyedet (24-20).

A második játékrész elején Szabó Tibor 2+1 akciójával, a 18 esztendős Máriás Gergő két találatával, majd az igen eredményesen kosarazó Jakab Péter triplájával 10-0-ás rohamot mutatott be a kék-fehér együttes (24-30). Oda-vissza estek a kosarak, majd Bihari Máté büntetőivel és Boinitzer labdaszerzés utáni zsákolásával 9 pontra növeltük az előnyünket (30-39), ami a félidőre csak kicsit csökkent (36-43).

Fordulás után ezúttal eleinte inkább a Pápai KC volt eredményesebb, három perc után egy pontra olvadt a különbség (45-46). A kiemelkedő tudását ezúttal is bizonyító Horváth Kristóf két triplája viszont újra lendületbe hozta a mieinket, és amikor Horváth két perccel később újra bedobott egy hármast, először alakult ki kétszámjegyű különbség a csapatok között (48-58). Ráadásul a negyed utolsó két perce remekül sikerült: 52-60-nál Bihari volt eredményes, majd Boinitzer betörése végén látványosat zsákolt, utána pedig Jakab szerzett öt pontot, így jelentős előnnyel kezdhettük a záró periódust (52-67).

Mivel az első kosarat mi szereztük, kilenc perccel a lefújás előtt 17 pontos előnyt könyvelhettünk el (52-69). Amikor hét perccel a vége előtt, Horváth újabb triplája után újra ennyivel vezettünk (59-76), nem gondoltuk, hogy még izgulnunk kell, de mégis így lett. A következő két percben lefagyott a támadójátékunk, és ami még nagyobb baj: lagymatag lett a védekezésünk. Ennek következtében két perc alatt 10-0-ás szakasz jött, és öt perccel a vége előtt 7 pontra fogyott az előnyünk (69-76). Felrémlett a nagy előny után az utolsó pillanatban elvesztett győri meccsünk kellemetlen emléke, de szerencsére ezúttal másként alakult a vége. Szabó Tibor magára talált, és többször is „szétzsákolta” a gyűrűt, Boinitzer is újra megvillant, Horváth és Jakab pedig okosan, taktikusan játszott, így a végjátékban már tényleg nem kellett izgulnunk.

Szarvas Gábor vezetőedző: – Nagyszerűen játszottak a fiúk, öröm volt őket nézni. Látszott rajtuk, hogy megváltozott a gondolkodásmódjuk. Egységesen, csapatként szerezték meg a győzelmet. Rotációnkból még hiányzott a mai meccsen Mohay Péter, akit nagyon várok vissza, hogy még erősebbek legyünk. Fontos 2 pontot szereztünk, büszke vagyok a csapatra!

 

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!