Kajak-kenu
Korisánszky Dávid

Megszűnhet az asztaliteniszezők egyéni világbajnoksága

Publikálva: 2020.04.13 Frissítve: 2020.04.13 Asztalitenisz

A Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség az egyéni világbajnokságok megszüntetésén gondolkodik, miközben új versenysorozat létrehozását fontolgatja.

Steve Dainton, a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség, az ITTF ügyvezetője felidézte, hogy szövetségük nemrégiben létrejött részlege, a WTT új sorozat megalapítását tervezi. A Grand Smashes (Nagy Lecsapások) elnevezésű, rendkívül rangos versenynek évente három-négy állomása lenne.

– Ezek az események ugyanolyan komolyak lennének, mint az egyéni világbajnokság, vagy még annál is jelentősebbek. Márpedig amennyiben évente három-négy ilyen tornára sor kerül, akkor túlzottan sűrűvé, zavarossá tesszük a versenynaptárt, ha megtartjuk az egyéni vébét is – fogalmazott Dainton. Hozzátette, ezek eredményei alapján egyéni világbajnokokat is hirdethetnek.

Az ügyvezető felhívta a figyelmet, hogy a Grand Smashes-tornákkal sokkal több emberhez juthatna el a sportág, mint a kétévente egyszer sorra kerülő világbajnoksággal. Egy-egy ilyen viadal tíz napig tartana, a főtáblán a férfiaknál és a nőknél is 64 játékos szerepelne, a pénzdíj pedig elérhetné a hárommillió dollárt is.

Az ITTF 2003 óta minden páratlan évben rendezi az egyéni, a páros esztendőkben pedig a csapat-világbajnokságot.

A nemzetközi szövetség a kereskedelmi tevékenységgel és versenyszervezéssel foglalkozó WTT létrehozását márciusban jelentette be, és már akkor nyilvánosságra hozta, hogy a jövő évtől változni fog a versenyrendszer.

Dainton szerint a csapat-világbajnokság és az olimpia asztalitenisz-versenyeinek lebonyolítása továbbra is az ITTF hatáskörébe tartozna, hogy a WTT kizárólag az egyéni tornák fejlesztésére összpontosíthasson.

A nemzetközi szövetség néhány napja tovább halasztotta az eredetileg márciusra, majd júniusra kiírt csapat-világbajnokságot, melynek a dél-koreai Puszan a házigazdája. Az új lehetséges dátum a szeptember 27. és október 4. közötti időszak.

Az ügyvezető közölte, számításaik szerint a nemzetközi versenynaptár csak 2022-re fog helyreállni a koronavírus-járvány okozta halasztások és törlések után.

Forrás: MTI

Ezt olvastad már?

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!