Kézilabda
Koronczai Petra

Megnyitottuk az ország első esport arénáját (GALÉRIA)

Publikálva: 2019.09.27 Frissítve: 2019.09.27 eSport

Az Új Hidegkuti Nándor Stadion ad otthont Magyarország első ilyen jellegű arénájának.

Az MTK Budapest stadionjának Hungária körút és a Salgótarjáni út sarkánál 800 négyzetméter területen épült a kétszintes létesítmény, ezzel – az esport szakosztály megalapításához hasonlóan – ismét úttörő szerepet vállalt egyesületünk. A konstrukció közép-kelet Európában is egyedülálló, ilyen elrendezéssel nincs másik esportra szakosodott létesítmény a régióban, a legközelebbihez Berlinig, vagy Kölnig kell utazni. 

A földszinten található az aréna tér, illetve az adáskészítő terem, mely a televíziós stúdiókéhoz szinte azonos felszereltséggel rendelkezik. A galérián találhatóak az audió-vizuális rendszerek irányítóhelyszínei, mellette pedig kétfős kommentátorállás. Szintén ezen a szinten került kiépítésre két gyakorló-, illetve a pihenőterem.

A lelátó 201 vendég befogadására alkalmas, különálló, gamerszékekkel felszerelet VIP területtel. Az aréna fény- és hangtechnikája a modern kor elvárásait maximálisan kiszolgálja. A játéktéren a bútorzat, és a játékállomások mobilisak, így akár 5 az 5, akár 11 a 11 elleni játékmódoknak is otthont tud adni.

A központi teremben kétféle LED panel található. Négy nagyméretű kivetítő a falon, melyek külön-külön vezérelhetők, így a játéktér minden szegletéből élvezhető a verseny. A nézők-játékosok-ledfal hármas közelsége miatt közvetlen és intenzív szurkolói élményben lehet része a nézőknek. A peremiter LED-ek a bútorzat elé kerültek, a csapatok nevét, vagy bármilyen információt meg lehet jeleníteni rajjtuk az események előtt/alatt/után.

A megnyitóünnepségen Szegő Péter, az MTK Budapest esport szakosztályának vezetője beszélt először: – A mi szintlépésünk a szakosztály két évvel ezelőtti létrehozása után ez az aréna, mely hitünk szerint az esport piac összes szereplőjének lehetőséget ad arra, hogy még színvonalasabb versenyeket rendezzünk közösen. Ehhez ilyen, nyugodtan mondhatom világszínvonalú versenyplatform most már adott Magyarországon is.

Szakosztályvezetőnk után dr. Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke kapott szót. Először köszönetet mondott mindenkinek, a tervezőktől a kivitelezőkön, engedélyezőkön keresztül a mesteremberekig, aki az aréna létrejöttének lehetőségét megteremtették. Ezt követően elmondta, hogy – a magyar igazsághoz hasonlóan – három plusz egy tekintetben is különleges az új aréna: – Mérföldkő a magyar esport közösség életében. Ez nem öndicséret, hiszen mi magunk is részesei, kezdeményezői vagyunk ennek a közösségnek. Mi vagyunk az egyik része a közösségnek, a közösség pedig az egész, amihez csatlakoztunk. Fontos volt, hogy otthont adjunk a XXI. század egyik újításának, akárcsak a többi szakosztálynak egyesületünkben, egyenjogú és egyenrangú szakágként. 

– Mérföldkő a saját esport szakosztályunk életében, hiszen fizikai értelemben is otthonra lelt. Eddig lélektanilag egyesületünk családjának tagjaiként otthonra találtak, ma viszont fizikailag is otthonra leltek, mint labdarúgóink az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, atlétáink a felújított Lantos Mihály Sporttelepen, vagy bármely más szakosztályunk, akiknek létesítménye megújult. 

– Mérföldkő az MTK életében is, mert azt valljuk, hogy nem öncél meglévő sportlétesítmények felújítása, nem öncél sportlétesítmények létrehozatala, mert a sport meghatározó a XXI. században, a világ minden táján. 

– Mérföldkő ez a mai nap az új típusú, nyereséges stadionüzemeltetés szempontjából. Ez olyan létesítmény, mely pénzbe került, a beruházás megközelítőleg 2,1 millió euróba. Lényegét tekintve teljes kapacitásában rendelkezésünkre áll a sport, társasági, szakmai, kulturális események megrendezésére az Új Hidegkuti Nándor Stadion. A stadion minden napja, amikor eseményt rendezhetünk, nyereséges. Amikor labdarúgó mérkőzést rendezünk, üzemeltetési szempontból nyereséges. 

A beszédek után bemutattuk esport szakosztályunk új szakágának, a szimulátoros autóversenyzésnek egyik tagját, Fehér Dánielt, aki beszélt a verseny komplexitásáról, körülményeiről, követelményeiről. Ezt követően Rácz András, FIFA Pro Clubs csapatunk kapitánya lépett – virtuálisan – pályára a sajtótájékoztató résztvevői közül Jobbágy László ellen. A Real Madrid és Bayern München párharc győztese végül esportolónk lett, aki a bajorokkal négyszer mattolta a madridiakat, akik erre csak kétszer tudtak válaszolni.

Ugyan az aréna nevében viseli az „esport” megjelölést, ez nem szűkíti le a lehetőségeket a rendezvények tekintetében. Konferenciák, összejövetelek, továbbképzések, szakmai és kulturális rendezvének helyszínéül is szolgálhat az MTK Budapest legújabb létesítménye.

Kövess minket
MTK Hírlevél

Ne maradjon le egy eseményről sem!
Iratkozzon fel ingyenes hírlevelünkre:

Csatlakozz RSS csatornáinkhoz és értesülj azonnal a legújabb hírekről, érdekességekről egy gombnyomásra!